Amikor új házat vesz vagy örököl az ember, nem is sejtett értékekkel gazdagodhat: több ilyen hihetetlen eset is szárnyra kapott az interneten.
Egyesek a padló alatt, mások az alagsorban találtak valóságos kincseket. Legtöbbször felújításra készülődve bukkantak fel az értékes holmik, ám olyan is előfordult, akit kertszépítgetés közben ért utol a váratlan szerencse.
Nyolc értékes dolog, amit a szerencsések találtak
Milliókat, sőt, nem egyszer egymilliárd forint fölé rúgó összeget is kóstált, amit a gyanútlan emberek találtak: ez a nyolc eset hihetetlen szerencséről mesél.

Új házba költözvén a kanadai Roberta Basta és fiai úgy döntöttek, felújítják a padlót: nem gondolták, hogy alatta több, az 1930-as évekből származó, eredeti filmplakátra lelnek. Szerencséjüknek köszönhetően mintegy 180 millió forintnak megfelelő összeggel gazdagodtak.

Amikor egy francia férfi megörökölte normandiai ingatlanát, váratlan meglepetés érte a házban: körülbelül 1 milliárd 300 millió forintnak megfelelő aranyat, tömböket és érméket rejtett elhunyt rokona fürdőszobaszekrénye.

Michael Rorrer is fantasztikus szerencsében részesült, amikor hozzájutott elhunyt nagynénje ingatlanához. Pincéjében 345 darab, réges-régi képregényt talált, melyek összértéke mintegy egymilliárd forintnak megfelelő összeg. Azonnal fel is rémlett emlékezetében, hogy rokona egyszer mesélt a fiútestvérével közös gyerekkori hobbijukról, a képregénygyűjtésről.

A dél-gloucestershire-i Ken Allen szerette volna kertjét egy tavacskával díszíteni, amikor valami fantasztikusat talált: telkét 28,6 kilónyi római pénzérme gazdagította. Csak segítséggel tudta a felszínre emelni. Megállapították, hogy több mint 24 milliót ér.

Amikor megvették otthonukat, a szerencsés ohioi pár nem tudta, mit rejt a pince: felújításra készülődtek, amikor két kisebb bőröndöt fedeztek fel, telis-tele pénzzel, és egy régi újsággal, amiből kikövetkeztették, hogy a summa valószínűleg az '50-es években kerülhetett oda.

Thomas Schultz üzleti partnerével vásárolt meg egy New York-i házikót. Mikor kipakoltak a költözéshez, felfedezték, hogy a falak Arthur Pinaijan, a korábbi, fantasztikusan tehetséges lakó még ismeretlen műveit is rejtik. Schultz rendszerezte a 11 milliárdot érő képgyűjteményt. Miután másoknak is megmutatta azokat, a festő neve egyre ismertebbé vált.

Előfordul, hogy a megörökölt ingatlan nem egy lakóház, hanem egy rozzant garázs. A megboldogult Harold Carr garázsajtaja mögött üres festékesdobozokon túl más is pihent. Egy 1937-es Bugatti, ami átszámolva több mint egymilliárdot ér.

Amikor az archeológusként tevékenykedő Siebenberg házaspár a '70-es években Jeruzsálemben építkezett, bíztak benne, hogy telkük területén régészeti értékeket találnak. Bár sokáig nem ástak ki semmit, végül kiderült, hogy épp az újonnan épült jókora, 4 szintes házuk alatt rejtőznek felbecsülhetetlen értékű, Salamon király korából származó romok. Az elkövetkező években egy fürdőt, egy ház alapjait, és temetkezési kamrákat is feltártak a területen. Azóta múzeummá alakították a felhúzott épületet.
Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció