Nem a vágyainak engedett, hanem egy perverz állat
A nemi erőszak nem lehet szeretkezés.
Folyamatosan bukkannak elő sztorik arról, hogy hogyan éltek vissza a sportéletben a hatalmukkal egyes emberek. A legutóbbi esetben állítólag egy kajakedző irkált durva dolgokat a hozzá edzésre járó kislányoknak, és a print screenek tanúsága szerint addig nem is hagyta abba, amíg az egyik lány a törvénnyel meg nem fenyegette. Az ügyben elvileg megtörtént a feljelentés, a kislány bátran kiállt magáért.
Ez a történet és sok korábbi remekül illusztrálja, hogy hogyan beszélünk az ilyen esetekről, és hogy mennyire nem mindegy, hogy fogalmazzák meg akár a történéseket megíró újságírók a dolgokat. Jó néhány kifejezést úgy használnak, ahogy azt nagyon nem kellene, mert borzasztóan káros.
Engedett a vágyainak
Mintha egy rossz regényben olvasnánk a kifejezést. A vágy szóban ott az erotika, aminek ilyen kontextusban nem kellene előkerülnie. Sokkal helytállóbb kifejezés, hogy kiélte a perverzióját, merthogy a kisgyerekek zaklatása bizony az, még akkor is, ha fizikailag nem történt semmi.
Nem bírt a hormonjaival
Az embert az állattól az különbözteti meg, hogy bír a hormonjaival, képes magát kontrollálni, ha épp úgy adódik. Az, hogy valakinek vannak hormonjai, és azok működésbe lépnek, semmire nem lehetne magyarázat. Ez a kifejezés azért nagyon káros, mert azt jelenti, hogy az elkövető tulajdonképpen nem is tehet róla, mert ugye a hormonok...
Szeretkezés
A nemi erőszak borzalmas, ha pedig olyan követi el, és ez a gyakoribb, aki közel áll az áldozathoz, akkor még borzalmasabb. Épp ezért elképesztő a szeretkezés szót szinonimaként használni a helyzetre. Bírósági tudósításban többször olvastuk már a hajmeresztő, szeretkezett a lányával szókapcsolatot. Ilyenkor akár többször is használni lehetne a közösült vagy erőszakot tett kifejezéseket, és nem cserélni szeretkezésre a nemi erőszakot, még akkor sem, ha esetleg szóismétlés fordul elő.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Szerelemféltés
Ez még sajnos a bíróságon is használatos, és hasonlóan a nem bírt a hormonjaival kifejezéshez, kisebbíti az előkövető bűnét, sajnálnivalónak állítja be, aki csak a szerelem miatt cselekedett. Az, hogy valaki szerelmes, nem mentség semmire, az, hogy valakit szeretek, nem jogosít fel semmire, sem arra, hogy a telefonjában turkáljak, sem arra, hogy mondjuk a nyílt utcán felpofozzam, esetleg bezárjam, korlátozzam a mozgásban, ütlegeljem. A hivatalos eljárásban sem szabadna, hogy előkerüljön mint indok.