6 érdekes, alig ismert tény Adolf Hitlerről

A nácik rettegett Führerét mindenki ismeri, de azt tudtad például, hogy kábítószert fogyasztott, és bajuszának külön története van?

A német nép vezéréről, a 20. század leggonoszabb diktátoráról ma már elég sokat tudunk. Ismerjük a tetteit, némiképp a jellemét, tudjuk, hogy szerette a művészetet, illetve azt is, hogy maga is festegetett - képeslapokról másolt tájképeket, és azok eladásával igyekezett megélni kezdetben.

Adolf Hitler az 1920-as években és 1942-ben

De azt tudtad, hogy a kitűnő szónoki tehetséggel megáldott Adolf Hitler társaságban az egyik legunalmasabb ember volt? És azt, hogy Parkinson-kórban szenvedett?

Nem divathóbort volt: a bajusz

Hitler fiatalabb korában sokkal dúsabb bajuszt hordott, ám az első világháború idején levágatták vele, így alakult ki a jól ismert Hitler-bajusz.

A különleges parancsnak egyszerű oka volt: így ugyanis az akkor még egyszerű tizedesként szolgáló Hitler normálisan fel tudta magára venni a gázálarcot. A bajuszborotválás ellenére a későbbi Führer kis híján odaveszett a fronton. 1918 októberében egy brit mustárgáztámadás során olyan súlyos mérgezést kapott, hogy kis időre még a látását is elvesztette.

Adolf Hitler egyébként meglehetősen hiú ember volt: senki előtt nem mutatkozott meztelenül, mindig egyedül fürdött, kölnit vagy más illatszert ugyanakkor sohasem használt. A kabátját még a legnagyobb forróságban is magán tartotta, ez ugyanis hozzátartozott az imidzséhez.

Ahogy a bajusz is: amikor az 1920-as években le akarták vágatni vele, arra hivatkozva, hogy nem divatos, ő csak annyit mondott rá, hogy akkor majd ő megint divatba hozza.

Unalmas társalgások

Hitlerről sohasem felejtik el megjegyezni, hogy kiváló szónok volt, lelkesítő beszédeivel mindig tűzbe tudta hozni a közönségét. Nagyobb tömeg esetén ez valóban így is volt, ám a magánbeszélgetések során meglehetősen unalmas figurának bizonyult. Amíg evett, addig hagyta, hogy asztaltársasága különféle általános témákról cseverészgessen, ám utána átvette a szót, és végtelen monológokba kezdett.

Ezek általában a népnek szánt beszédeinek főpróbái voltak, néha azonban Wagnerről és az opera műfajáról vezetett hosszas eszmefuttatásokat, ám annyira unalmasan, hogy közönsége idővel álomba szenderült. Szívesen nézett híradókat is, de elsősorban azokat, melyekben maga is szerepelt.

Privát mozizásain egyébként Németországban betiltott amerikai filmeket, sőt, pornót is vetítettek, illetve az általa börtönbe záratott politikai foglyok kínzását és kivégzését megörökítő szalagokat is élvezettel tekintette meg.

A bélcsavarodástól a Parkinson-kórig

Hitler elmebeteg volt, ez ma már nyilvánvaló, de ez nem csak mérhetetlen gonoszságra, hanem őrült ötletekre is sarkallta. Elmélete szerint a német megszálló hadseregnek nem szabadott volna keveredni a lerohant országok asszonyaival, ezért felfújható gumibabákat gyártatott a sereg számára. Az elasztikus hölgyek szőkék voltak, fehér bőrűek, vagyis valódi árják, és állítólag minden tekintetben hasonló élményt nyújtottak, mint az igazi nők.

A pszichés defektusok mellett a Führert több testi baj is kínozta, állandó bélcsavarodástól szenvedett, de élete utolsó éveiben már a kezdődő Parkinson-kór tüneteit is felfedezhették rajta a figyelmes szemlélők, például a kéz állandó remegését.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Hangulati ingadozásait kábítószerekkel igyekezett kordában tartani: az orvosai minden reggel egy stimuláló mixet adtak be számára, ezzel Hitler már úgy-ahogy neki tudott látni a napi teendőknek. A munkamániás diktátor köztudottan amfetaminfüggő volt.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük