3 alig ismert tény az 1956-os forradalomról

Az 1956-os forradalom a magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A sztálinista diktatúra és a szovjet megszállás elleni harc, mely diáktüntetésként indult, alig egy nap leforgása alatt vált fegyveres felkeléssé, majd forradalommá.

A kezdeti sikereket - a kormány megdöntését, valamint az új kormánynak a gyökeres politikai irányváltásra tett ígéretét - hamarosan tragikus események követték.

A szovjetek ugyanis a megegyezések ellenére támadást indítottak Magyarország ellen, mely a hatalmas túlerővel szemben néhány nap alatt elbukott.

Nem Budapesten kezdődtek a tüntetések

Bár a főváros rendszerint központi szerepet tölt be, ha országos megmozdulásokról van szó, az 1956-os események nem Budapesten kezdődtek.
Október 23-án elsőként Debrecenben szerveződött tömeg a diákokból, akik a pártszékházhoz vonultak, és átadták követeléseiket az illetékes vezetőknek. Ezután Görbe János színész elszavalta Petőfi Sándor A nép nevében című versét a tömegnek.

Nem kellett azonban sokat várni, hogy a tüntetési hullám a fővárost is elérje. Budapesten néhány óra alatt tízezres, délutánra pedig már százezres tömeg gyűlt össze, mely nem ismert határokat. Este fél 10-kor már a Dózsa György úti Sztálin-szobrot is ledöntötték, melyet teherautóval a Blaha Lujza térre, a Nemzeti Színház elé vittek, és ott darabokra szedtek. A tízméteres talapzaton csak a csizmák maradtak a nyolc méteres szoborból - a bronz lábbelikbe egy tréfás kedvű járókelő később állítólag még virgácsot is tett.

Senki sem segített

A november első napjaiban alakult új kormány tárgyalásokat kezdett a szovjetekkel többek között arra vonatkozóan, hogy vonják ki csapataikat az országból. A szovjet politikai vezetés azonban csak kezdetben tűnt együttműködőnek: 1956. november 4-én szervezett támadást indítottak Budapest és más magyar nagyvárosok ellen. Két hétre volt tehát szükségük ahhoz, hogy átgondolják a kialakult helyzetet, és csapatokat szedjenek össze a forradalom leverésére - ahogy az események bizonyítják, eszük ágában sem volt megegyezni.

A nyugati nagyhatalmak közül egyetlen egy sem állt Magyarország mellé, Eisenhower amerikai elnök nyílt rádióbeszédben mondta el, hogy az Amerikai Egyesült Államok nem segíti katonailag a felkelést, így gyakorlatilag szabad kezet adott a Szovjetuniónak a forradalom leverésére. Nagy-Britannia a Szuezi-válsággal küzdött, így nem tudott Magyarország függetlenedési törekvései mellé állni. A forradalom résztvevőit ráadásul a magyar vezetők is magukra hagyták. Kádár János az ungvári rádióból beszélt az ország népéhez.

Rádióbeszédében megígérte, hogy tárgyalásokat kezdeményez majd az idegen csapatok kivonásáról - erre azonban 1991 nyaráig nem került sor. Nagy Imre a Szabad Kossuth Rádióból intézett beszédet a magyarokhoz, melyben nem buzdított ellenállásra, de nem is tiltotta a védekezést.

Tálcán kínált több tízezernyi áldozat

A bevonuló szovjet csapatoknak elsőként a laktanyákat és egyéb katonai objektumokat kellett megszállniuk. Ez viszonylag gyorsan és könnyen ment, a Honvédelmi Minisztérium ugyanis parancsban tiltotta meg az ellenállást.
A külföldi egységek győzelmével a Rákosi-kor diktatúrája tért vissza egy jó időre, az enyhülésre az 1963-as általános amnesztiáig kellett várni. A legelső perek érdemi védelem nélkül folytak le, így akit bűnösnek találtak, az legalább tíz év börtönt kapott.

Az összecsapások során közel háromezer magyar vesztette életét, a szovjet oldalon alig ezer. Csaknem húszezren megsebesültek, míg a szovjet sebesültek száma alig haladta meg a másfél ezer főt.

További húszezer forradalmárt börtönöztek be, több százat pedig kivégeztek, közöttük Nagy Imre volt miniszterelnököt. Az 1956-os események után megközelítőleg negyedmillió magyar hagyta el az országot, és telepedett le külföldön.

• történelem
• budapest
• Terasz