4 életveszélyes dolog, amit nap mint nap elkövetsz - Fel sem tűnik
Egy nap többször sodrod veszélybe magad, mint gondolnád, úgy, hogy észre sem veszed.
A baj egy pillanat alatt megvan, és általában olyankor, amikor nem is számítanál rá. Éppen ezért fontos, hogy a lehető legkisebbre csökkentsd azokat a veszélyforrásokat, amelyekre befolyással vagy.
Nézd meg, mik azok a mindennapi dolgok, amelyekkel kockázatos szituációkba sodorhatod magad!
Ha senki sem tudja, hol vagy
Sok családban nem szokás értesíteni egymást arról, hogy hol van a másik, amíg végül este mindenki haza nem ér - pedig fontos lenne, hogy bárhová mész, mindig tudjon róla valaki, hogy hol vagy.
Nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni, elég egy olyan szituáció, amikor valamiért nem tudsz hazamenni, és még a telefonod is lemerül: senki sem tudja majd, hol keressenek.
Alig néhány mozdulat írni egy sms-t a szülőknek, hogy különórára mentél, vagy felhívni a tesódat, hogy nem talál majd otthon, mert egy barátnődnél tanultok.
Zenehallgatás
Az okostelefonok korában már bárki, bármikor előkaphatja a fülhallgatóját, és elszigetelheti magát a külvilág zajától a kedvenc számai segítségével.
Ez a monoton, jól ismert busz- vagy vonatúton jól jöhet, de amikor éppen gyalogolsz valahol, veszélyes lehet. A fülestől ugyanis nem érzékeled olyan gyorsan és pontosan, hogy mi történik körülötted - nem hallod, ha valaki megszólít, vagy ha autó van a közelben.
Szintén nem szerencsés a telefont bújva lépkedni - nemcsak azért, mert kikaphatják a kezedből a kütyüt, de ha nem nézel a lábad elé, bármi történhet. A mobil inkább maradjon a zsebedben, zenét pedig menet közben egyáltalán ne, vagy legfeljebb az egyik füleddel hallgass, azzal is csak halkan.
Átszaladni a piroson
Sokan úgy gondolják, hiába piros a lámpa a gyalogosátkelőnél, ha nem jön semmi, át lehet menni az úton, vagy ha még távolabb van a kocsi, időt spórolhat meg az ember, ha gyorsan átszalad előtte. Ez nemcsak szabálytalan, de nagyon veszélyes is: bármikor elszámíthatod magad, vagy a nagy sietségben könnyen elkerülheti valami a figyelmed. Inkább érd el öt perccel később az úti célodat, mint hogy kockáztasd a testi épségedet.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Túl sok információ
Sajnos olyan világot élünk, ahol érdemes mindig egy kis óvatos fenntartással kezelni az ismeretleneket és az új ismerősöket. Semmiképpen se mondj el magadról túl sok vagy bizalmas dolgot olyan embernek, akiről nem tudod biztosan, hogy nem fog visszaélni vele. Ugyanez vonatkozik az internetre is: a közösségi oldalakon a minimálisra kell csökkenteni az információmennyiséget.
OLVASD EL EZT IS!
- szolárium
- veszélyes
7 közismert, de veszélyes szépségtrükk: ne próbáld ki otthon!
- szakítás
- veszélyes
3 lánytípus, akivel nem árt vigyáznod
- veszélyes
- párkapcsolat