Egyszerűen elnyelte őket a föld!

3 híres ember rejtélyes eltűnése

Egyik napról a másikra nyomuk veszett, és azóta sem derült fény haláluk körülményeire.

Napról napra számtalan embernek vész nyoma világszerte. A szerencsésebbek élve előkerülnek, míg mások esetében már csak a holttest marad a családnak. És nem egy olyan eset járja be a világsajtót, és kerül be a történelemkönyvekbe, melyre máig nincs magyarázat. A következő három, ismert személy eltűnésének körülményeit a mai napig homály fedi, ráadásul holttestük sem került elő soha.

Színházba indult, de sosem ért oda

Joseph Force Crater egyike volt New York City legismertebb bíráinak. 1930. augusztus 6-án tűnt el, utolsó napjait, eltűnésének okát és körülményeit a mai napig homály fedi.
Crater 1930 júliusában utazott nyaralni a feleségével Maine államba, ahonnan egy különös telefonhívás szólította el. Feleségének megígérte, hogy július 9-ére, az asszony születésnapjára hazatér.

A következő napon már New Yorkban volt, ahol egy táncosnővel, Sally Lou Ritz-cel találkozott. Augusztus 5-én többen látták asszisztense társaságában, majd másnap barátaival vacsorázott - a vacsora 9 óra tájban ért véget. A történet további részével kapcsolatban már csak találgatások születtek. Sokan úgy emlékeznek, hogy Crater gyalog indult útnak a színházba, ahova jegye volt aznap estére, de a hivatalos információk szerint még látták taxiba szállni.

Az előadásra azonban már nem érkezett meg. Vannak, akik úgy vélik, Cratert megölték, mások szerint a szeretőjével, Sally-vel szökött meg, aki szeptemberben szintén eltűnt. De azt sem tartják kizártnak, hogy csak a korrupciós botrányok elől bújt el. Tény azonban, hogy nem bukkantak a nyomára, és a holtteste sem került elő.

Elveszve Ugandában

John Brisker Amerika egyik legjobb kosárlabda-játékosa volt a '60-as, '70-es években. A legkeresettebb élsportolók táborához tartozott, nem véletlenül: rendkívül tehetséges kosárlabdás volt, csapata egyik legjobb kosárdobója.
Ismerősei közül azonban többen tartottak tőle. Csapattársa, Charlie Williams például egyszer így nyilatkozott róla: nagyon jó játékos volt, de mondjon bárki bármit, valami nem stimmelt vele. Mindig olyan érzést keltett bennem, hogy bármikor bárkit képes lenne lelőni. Brisker 1978-ban Ugandába utazott, családja úgy tudta, hogy üzleti ügyben. Később azonban kiderült, hogy az ugandai diktátor, Idi Amin kérésére utazott az országba.

A világ 10 legszegényebb országa

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nem lehet tudni, hogy pontosan milyen szerepet töltött be a diktátor mellett, de annyi bizonyos, hogy 1979-ben, amikor fellázadtak - bár sikertelenül - Idi Amin ellen, a jelentések szerint Brisker tűzpárbaj során életét vesztette. Holttestét azonban sosem találták meg.

Örökre nyoma veszett a dzsungelben

Michael Rockefeller, a New York-i kormányzó, Nelson Rockefeller fia alig volt 23 éves, amikor nyoma veszett egy expedíció során Új-Guineában, ahol Asmatban és környékén vizsgálódott egy német antropológussal, René Wassinggal.
Rockefeller a Peabody Múzeum archeológusaként utazott 1961-ben Asmatba. 1961. november 17-én látták utoljára, amikor állítólag kenuja felborult a 12 méter mély vízben. Lehetséges, hogy egy cápa vagy egy krokodil támadása vetett véget Rockefeller életének, sokan azonban azt sem tartják kizártnak, hogy a helyi lakosok ölték, majd ették meg a két eltűntet - ez valóban megeshetett, mivel az ottani népek között a mai napig élnek kannibál törzsek.

Az állítást vagy legalábbis a gyilkosságot alátámasztja az a tény, hogy Rockefeller édesanyja felbérelt egy magándetektívet, Paul Toohey-t, hogy derítse ki, mi történt a fiával. Toohey Új-Guineában tett útjáról három koponyával tért vissza, melyek a törzs szerint olyan fehér férfiakéi, akiket megöltek.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A család később sem tudott meg többet fiuk eltűnésének körülményeiről, ám a koponyák látványa olyannyira elborzasztotta őket, hogy felhagytak a nyomozással. Inkább elfogadták a tényt, hogy fiuk már nem kerül elő többé.

Fotók: Bettmann/Corbis, fotolog.com, life.com.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

OLVASD EL EZT IS!

  • fotózás
  • természeti katasztrófa

4 fotó, ami sokkolta az egész világot

  • intelligencia
  • állatvilág

Teszteld az alapműveltséged!

Ezt is szeretjük