Dolgozol? Akkor elbúcsúzhatsz a gyestől

Módosították a családtámogatási törvényt, így a kisgyerekeseknek újra három évig jár a gyes - de csak bizonyos feltételekkel.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tavalyelőtt a Bajnai-csomag részeként a gyes folyósítási időtartamát háromról két évre csökkentette a parlament. A döntés ellenzéki körökben óriási felháborodást váltott ki, sőt, a törvénymódosítás első verzióját még az akkori köztársasági elnök, Sólyom László is visszadobta az országgyűlésnek.

A tiltakozás eredménytelen volt, a parlament kisebb módosításokkal másodszor is elfogadta a törvényt, amely kimondta: a 2010. április 30-a után született gyermekek után már csak két évig jár a gyes, vagyis, ha a gyermek 2010. május 1-jén született, akkor az igénylő a támogatást 2012 májusáig kapta volna meg, utána már nem.

Egyik kezükkel adtak, a másikkal elvettek

A Fidesz országgyűlési kampánya részévé tette a kérdést, és többször megígérte, hogy kormányra kerülése esetén visszaállítja a régi rendszert. Ezt tavaly meg is tették, módosították a törvényt, ráadásul úgy, hogy azok is három évig kaphassák a gyest, akik 2010. április 30-a után, de még az új módosítás életbe lépése előtt adtak életet gyermeküknek.

Ám míg a kormány egyik kezével adott, a másikkal elvett, hiszen különböző feltételeket szabott a támogatás hároméves igényléséhez. Míg eddig az is megkapta a pénzt, aki a gyermek egyéves kora után visszament dolgozni teljes munkaidőben, addig ma már az jogosult rá három évig, aki a gyermek egyéves kora után két évig nem, vagy csak maximum 30 órában vállal munkát.

Akik év végén még az új időkorláton túl dolgoztak gyes mellett, azok március 31-éig kaptak haladékot arra, hogy döntsenek: csökkentik munkaóráik számát, vagy - lemondva a támogatásról - teljes munkaidőben dolgoznak tovább.

Vannak kivételek

Kivételt ez alól azok jelentenek, akik otthonról vállalnak munkát, illetve, akik ikreket vagy tartósan beteg, súlyosan fogyatékos gyermeket nevelnek. A tartósan beteg, súlyosan fogyatékos gyermekek esetében munkaidőkorlát nélkül, tízéves korig folyósítható a gyermekgondozási segély.

Ikrek esetében, ha nem dolgozik az igénylő, akkor a tankötelessé válás évének végéig kapja a gyest - két gyermek után bruttó 57 ezer forintot, három után bruttó 85 500 forintot, négy után pedig bruttó 114 ezer forintot. Ha viszont munkába áll egy év után, akkor már csak egy gyermek után lesz jogosult a gyesre, vagyis ekkor csupán 28 500 forintot kaphat az államtól gyes címén.

Ha a nagyszülő igényli a támogatást, akkor ő is csak maximum heti 30 órában vállalhat munkát - kivéve, ha otthonról dolgozik. Fontos kiemelni, hogy a nagymama  akkor is megkapja a támogatást, ha a szülők teljes állásban dolgoznak, ez nem befolyásolja az igényelhetőséget. A nagyszülői gyes egyébként csak akkor vehető igénybe, ha a gyermek nem jár bölcsődébe vagy egyéb, nappali ellátást biztosító intézménybe.

A gyermekgondozási segélyre való jogosultságot nem érinti, ha a napközbeni ellátást biztosító intézményben elhelyezett gyermek 3 évesnél idősebb, és az intézményi elhelyezés a napi 7 órás időtartamot nem haladja meg.

Az örökbefogadóknak is jár

További újdonság, hogy a törvény bevezeti az örökbefogadó által igényelhető gyermekgondozási segély jogintézményét. Az örökbefogadó a hatodik életévét még be nem töltött gyermek örökbefogadását követően 6 hónap időtartamban jogosult a gyes igénybevételére - de ő is csak akkor, ha heti 30 órát meg nem haladó időtartamban folytat keresőtevékenységet.

Új szabály emellett, hogy a gyermeknevelési támogatást - gyet - újra a legkisebb gyerek hároméves korától lehet majd igénybe venni, hiszen egészen addig jár a gyes.

Itt igényelheted

A gyest egyébként a Magyar Államkincstár lakóhely szerinti illetékes regionális igazgatóságánál lehet igényelni írásban, illetve, ha az igénylő munkahelyén működik ilyen, akkor a családtámogatási kifizetőhelyen.

Ettől az évtől igényelheted a gyest az úgynevezett kormányablakokban is. Budapesten három kerületben nyílt ilyen, egy van a VIII., egy a IX. és kettő a XIII. kerületben.

Ezt is szeretjük