Máig nem tudni, mi történt apró, kerek templomában - Misztikus hely volt a delphoi jósda
Görögország éke, a delphoi jósda máig titokzatos hely a régészek számára.
A görög kultúrában igen fontos szerepet töltött be a delphoi jósda, melyre sokan irodalomtanulmányaikból emlékeznek. Több görög irodalmi műben is említették, úgy, mint Vergilius Aeneisában vagy Szophoklész Oidipusz király című művében.
A jósda neve a görög mitológia szerint Apollón mítoszából ered. Apollón a jóslás és a művészet görög istene, aki gyerekként sárkányt ölve szerzett hatalmat magának a Parnasszus - hatalmas mészkőhegy, melynek oldalán áll a jósda - felett.
Apollón, hogy főpapokat szerezzen, delfinné változva a tengerbe vetette magát, és foglyul ejtett néhány tengerészt. Innen, a delphoin szóból ered a delphoi jósda neve. Apollón jóslatait jósnőkön vagy szübillákon keresztül mondta el, akik transzba esve tolmácsolták azokat. A jóslatot azután a főpapok értelmezték, majd állatáldozat segítségével bizonyosodtak meg annak teljesüléséről. Végül a szübilláktól a nép kérdezhetett is a jóslat kapcsán.
Titokzatos örökség
A delphoi jósda misztikus öröksége és látnivalója a görög földnek: apró, kerek templomának eredeti funkciója például a mai napig talány.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- pszichológia
- önbizalom
3 mondat a pszichológustól, amit mondj el magadnak, és magabiztosabb leszel
- természet
- állatvilág