Csütörtököt mond a Heaven Street Seven?
A zenekar február 17-én a Corvintetőn koncertezik. Este kilenctől tehát övék a Játszótér és az Éjszaka. Te pedig hallgathatod!
A Heaven Street Seven a hazai indie-gitárpop zenekarok idősebb testvére. Az új lemezeit nagyjából kétéves periódusokban prezentáló, kezdetben angol nyelven éneklő öttagú együttes 2000-ben jelentetett meg első ízben teljes egészében magyar nyelvű számokból álló dalcsokrot.
Azóta sorozatban szállítja az albumonként két-három közismert slágert produkáló anyanyelvű lemezeket. Szóval őket hallhatod február 17-én a Corvintetőn a port.hu csütörtököt mond keretein belül.
HS7 a Corvintetőn
Az idén tizenhatodik születésnapját ünneplő Heaven Streen Seven igazán karizmatikus fejekből álló csapat. A Duna-beat dallam- és ritmusvilágára építve annyi slágert írtak, hogy számos bestof-programot állíthatnának össze belőle.
A zenekar idei évét ősszel válogatáslemezzel és születésnapi koncerttel ünnepli, de addig is irány a Corvintető csütörtök este!
A zenekar tagjai
- Orbán Gyula - dob
- Ábrahám Zsolt – gitár
- Takács Zoltán - billentyűsök
- Szűcs Krisztián - ének, gitár
- Németh Róbert - basszusgitár
Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A koncertet követően sem ér véget a buli csütörtök este. A Heaven Street Seven után a következő formációkra számíthatsz: Top Crews: Kecske - Tesco Disco -, Metha - Breakbeat Massive -, Fez & Falcao – LavaLava.
Időpont: 2011. február 17. 21:00
Belépő: 1200 forint, a koncert után ingyenes.
OLVASD EL EZT IS!
- zene
- koncert
2011 legjobban várt koncertjei - Muszáj ott lenned!
- szórakozás
- zene