
Ezeknél a tetoválásoknál valami nagyon félrement - Nem lennénk a viselőik helyében
Az esztétika és a szépség teljesen szubjektív fogalmak, de azért valahol meg kell húzni a határt. Jó lenne tudni, mi járt a tetoválók fejében.


Vannak dolgok, amiken nem érdemes spórolni. Ilyenek az egészséggel kapcsolatos vizsgálatok, a bőrápolási szerek és többek között a tetoválás is. Az ember felelősséggel tartozik legnagyobb szerve, a bőre iránt is, ha már egyszer maradandó díszt szeretne viselni rajta.
Olcsó húsnak híg a leve, tartja a mondás. Feltehetően az alább látható tetoválások közül jócskán akadt olyan, amit iszonyú kecsegtető árért kínáltak. De elképzelhető, hogy az önjelölt művész egy furcsa barát volt, aki elhitte magáról, hogy tud tetoválni.
Akárhogy is legyen, végül csak az jár rosszabbul, aki a remekművet viseli. Ráadásul sokszor nem is túl eldugott helyen születtek a szürreális alkotások. Tetoválás során színes tintát pumpálnak apró tű segítségével a bőrfelszín alsóbb rétegeibe, így nemcsak bizarr végeredményt, de akár valamilyen fertőzést is lehet kapni az ilyen kétes művészek tanyáin. Mutatjuk, milyen furcsa művek születtek, némely képen érdemes elidőzni.
A kiemelt kép illusztráció. Forrás: Getty Images Hungary.
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
OLVASD EL EZT IS!