Már árulták az értékes műkincset, amikor kellemetlen dolog derült ki róla

Egyiptomból kicsempészett műkincsre bukkantak egy brit aukció tételei között.

Csempészett műkincs
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egyiptomból kicsempészett ókori műkincset azonosítottak egy londoni aukció tételei között - számolt be az egyiptomi régiségügyi minisztérium, mely szerint a lelet mostanra már visszakerült az észak-afrikai országba. A szaktárca közlése szerint a régészeti leletre nemzetközi aukciós honlapokon végzett kutatások nyomán sikerült rátalálni - írja a BBC hírportálja.

A minisztérium szerint a lelet azonosítását követően leállíttatták az aukciót, és eltávolíttatták a tárgyat a tételek közül. Azt egyelőre nem tudni, hogy I. Amenhotep egyik kártusának - hosszúkás keret, melybe az ókori egyiptomi fáraók és királynék nevét írták - töredékét hogyan és mikor csempészték ki Egyiptomból.

tabla

A leletet korábban a karnaki templomegyüttesnél lévő szabadtéri múzeumban állították ki. A régiségügyi minisztérium az egyiptomi külügyminisztériummal, a Londonban lévő egyiptomi nagykövetséggel és a brit hatóságokkal együttműködve juttatta haza a töredéket, mely tavaly szeptemberben már a londoni követségen volt.

Az elmúlt években Egyiptom komoly erőfeszítéseket tett ókori leletei illegális kereskedelmének felszámolása érdekében. Az észak-afrikai ország figyelmeztetett, hogy mindaddig nem működik együtt külföldi múzeumokkal az ókori egyiptomi lelőhelyeket érintő kiállítások szervezésében, amíg nem kapja vissza kicsempészett műtárgyait.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük