Rogán feleségével nem lehet kukoricázni
Rogánra a felesége is rápirított.
Korábbi álláspontját megváltoztatva mégis támogatja a Fidesz azt az országos népi kezdeményezést, amely azt célozza, hogy a családon belüli erőszak önálló tényállás legyen a Büntető Törvénykönyvben - közölte a kormánypárt frakcióvezetője.
Rogán Antal pénteki sajtótájékoztatóján - miután ő és Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök is tárgyalt a Fidesz női tagozatának képviselőivel - közölte: korábban azt az álláspontot képviselte, hogy a nőkkel és gyermekekkel szembeni erőszak kezelésére a Btk.-ban számtalan tényállás található, így egy új, önálló passzus önmagában nem lenne segítség.
A Fidesz képviselőnői azonban azt hangsúlyozták, hogy ezzel is több eszköz állna rendelkezésre a társadalmi probléma megoldásához.
"Meghajlok a hölgyek akarata előtt"
- Az, hogy százezer nő odaáll valami mellé, világossá teszi, hogy ez egy társadalmi ügy. Tisztelettel meghajlok a hölgyek akarata előtt - jelentette ki a politikus, aki ezért azt javasolja a Fidesz-frakciónak, támogassa a népi kezdeményezést, és szavazzon rá igennel hétfőn az Országgyűlésben.
Rogán Antal megjegyezte, a felesége is világossá tette, ha nem gondolkodik el a probléma megoldásán, akkor ő is részt fog venni olyan célú demonstrációkon, hogy a Fidesz-frakció vegye komolyan a kezdeményezést.
Az országos népi kezdeményezés parlamenti elfogadása után a kormánynak ki kell dolgoznia és a Ház elé kell terjesztenie az önálló Btk.-tényállást. Ennek a nők és a gyermekek ellen, az együttélésben elkövetett erőszakról kell szólnia - közölte a frakcióvezető, aki azt is javasolta a Fidesz női tagozatának, keressék meg az illetékes tárcavezetőt, Balog Zoltán emberierőforrás-minisztert annak érdekében, hogy a büntetés mellett a megelőzésre is felhívják a figyelmet.
A sajtótájékoztatón a Fidesz női tagozata nevében Czunyiné Bertalan Judit elmondta: arra kérték Orbán Viktort, álljon elő a kormány egy olyan stratégiával, amely alkalmas a nőkkel és gyermekekkel szembeni erőszak megfékezésére.
Vargát is kritizálták
A politikus arról is szólt - utalva például frakciótársa, Varga István szavaira -, hogy a hétfő éjszakai parlamenti vitában megmutatkozott jelenség megengedhetetlen "még a Fidesz-frakció soraiban is". Ezért kérték Rogán Antalt, tegyen az ilyen felszólalások visszaszorítása érdekében. A frakcióvezető azt ígérte, a kritikát "továbbítja az illetékeseknek elég határozottan".
A parlament hétfőről keddre virradó éjjel tárgyalta meg azt az országos népi kezdeményezést, amely azt célozta, hogy az Országgyűlés tűzze napirendjére a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi törvényi tényállássá minősítését. Ennek érdekében a kezdeményező Élet-Érték Alapítvány csaknem százezer aláírást gyűjtött össze.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A vitában felszólaló Varga István egyebek között azt mondta: "azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak".
OLVASD EL EZT IS!
- fidesz
- családon belüli erőszak
Fidesz: Ver a férjed? Ne hisztizz, szülj gyereket!
- fidesz
- belföld
LMP: heti egy nő hal meg, a Fidesznek ez nem akkora probléma
- belföld
- lmp