Morvai Krisztina ismét feltűnt: családi dráma Bora Borán

A Jobbik egykori államfőjelöltje egy családi dráma szereplőin próbál segíteni, egyelőre sikerrel.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Morvai Krisztina EP-képviselő előző héten arról tájékoztatta lapunkat, hogy egy magyar nő, akit éveken át, terhességétől kezdve folyamatosan bántalmazott a férje, lehetetlen helyzetbe került Bora Bora szigetén.

A nő francia származású férje először Bora Bora szigetére vitte családját, azt ígérve, hogy egy hosszabb kikapcsolódási időszak során megtesznek még egy utolsó és komoly kísérletet a házasság és a családi élet megmentésére, ehhez képest a megérkezés után elkobozta felesége és fia útlevelét, eldobta a család visszaútra szóló repülőjegyét, illetve dokumentumokat hamisított azért, hogy hivatalos lakhelyet, azaz bejelentett állandó lakhelyet színleljen Bora Borán, és ennek felhasználásával bírósági eljárást kezdeményezett a gyermek nála történő elhelyezését kérve keresetében.

Ott kell élniük

A helyi bíróság ideiglenes intézkedésével úgy rendelkezett a gyermek elhelyezéséről, hogy a kisfiúnak egy hetet apjánál, egy hetet anyjánál kell töltenie, továbbá megtiltotta, hogy a gyerek elhagyja Francia Polinézia területét. Az édesanya nem hajlandó maga mögött hagyni gyermekét, patthelyzet alakult ki. A nővel történteket a Not without my son nevezetű Facebook-oldalon követheted nyomon.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium azt közölte: a francia szaktárcához fordul az asszony ügyében. Morvai Krisztina hétfői közleményében arról tájékoztatta az MTI-t: korábbi megkeresésére Kiszely Katalin EU és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős helyettes államtitkár azt válaszolta, hogy a napokban a francia igazságügyi minisztérium hasonló feladatkört ellátó helyettes államtitkárához fordul, jelezve, aggasztónak tartja a Francia Polinéziában folyó bontóperi eljárás módját, és segítséget kér a veszélyeztetett gyermek és édesanyja védelmében.

Kiszely Katalin levelében azt is jelezte, hogy Navracsics Tibor tárcavezető a francia igazságügy-miniszterrel történő legközelebbi találkozóján - melyet várhatóan rövid időn belül megtartanak - az ügyről tájékoztatást kér - áll Morvai Krisztina közleményében.

A jobbikos EP-képviselő a helyettes államtitkárnak küldött válaszlevelében azt javasolta, hogy ebben a konkrét ügyben és más hasonló olyan ügyekben, ahol a magyar államnak fel kell lépnie külföldi vonatkozású eljárásban magyar állampolgár jogainak védelmében, hozzanak létre esetmunkacsoportot, azon állami és esetlegesen civil szervezetek képviselőiből, akiknek az ügy intézésében feladatuk van.

A második Orbán-kormány női tagjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Morvai Krisztina közleményében kitért arra is, hogy EP-képviselői jogával élve sürgős írásbeli választ igénylő kérdést tett fel az Európai Tanácsnak, az Európai Bizottságnak, valamint az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének, Catherine Ashtonnak. Megkeresésére - mint írta - a címzettek három héten belül kötelesek írásban válaszolni.

Januárban kereste meg a minisztériumot

A jobbikos EP-képviselő, jogász, jogvédő januárban nyílt levélben fordult a magyar igazságügy-miniszterhez és az illetékes magyar bírósághoz a magyar nő és kisgyermeke érdekében, akik hónapok óta a Francia Polinéziához tartozó távoli szigeten tartózkodnak.

A férfi ügyvédje ugyanakkor a magyar sajtóban korábban visszautasította, hogy ügyfele bántalmazta volna feleségét, és korlátozná szabad mozgását. A sajtóhírek szerint a koreai származású, Japánban nevelkedett férfi és a magyar nő egyaránt bankban dolgozott. New Yorkban ismerkedtek meg, Párizsban házasodtak össze, majd Tokióba költöztek, ahol az asszony gyermeket várt.

Pillants be a jobbikos Novák Előd és Dúró Dóra magánéletébe

Nézegess képeket!

Elolvasom

A nő családja, barátai demonstrációt szerveztek a budapesti francia nagykövetség elé, és petíciót írtak alá, hogy felhívják a hatóságok figyelmét az esetre.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Az üggyel kapcsolatban Lattmann Tamás nemzetközi jogász korábban az MTI-nek nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy jogszabályaikat az államok általában automatikusan alkalmazzák a tengeren túli területeiken is, de ez nem minden esetben vonatkozik az államot kötelező uniós jogi normákra, melyek alkalmazása akár ki is zárható.

Kép: notwithoutmysonpatricia.blogspot.hu.

Ezt is szeretjük