
Újabb segítség az adósoknak: ez lehet a kormány következő lépése
Újabb részletek derültek ki a családi csődvédelem tervezetéről.

Újabb részletek derültek ki a KDNP által javasolt családi csődvédelem tervezetéről. A javaslatot már a Fidesz is támogatja, így akár már szerdán tárgyalhatnak róla - mondta el a Magyar Nemzetnek Harrach Péter, a kereszténydemokraták frakcióvezetője.
Azok reménykedhetnek a segítségben, akik 200 ezer és 40 millió forint közti összeggel adósodtak el.
Ki vehetné igénybe a segítséget?
Már a holnapi ülésen tárgyalhatja a kormány a családi csődvédelem intézményét, miután a két kormánypárt között elvi egyetértés van a nehéz helyzetbe került, jövedelemmel rendelkező családok megsegítésére irányuló intézkedésről - mondta el a Magyar Nemzetnek Harrach Péter.
Harrach szerint az eredeti ötlet alapján azok élhetnének a csődvédelemmel, aki 200 ezer és 40 millió forint közti összeggel adósodtak el, a tartozások száma pedig nem haladhatná meg a tízet. A csődvédelmi időszak öt évre szólna, ez idő alatt kellene rendezni a tartozásokat a bajba került családoknak.
Korábban már beszámoltunk a tervezetről, ami csődbiztost rendelne a családok mellé, aki pénzügyi tervet ajánlana a bajba jutottaknak, és közvetítene az adósok és a hitelezők között. Harrach korábban arról is beszélt, hogy kétéves moratóriumot jelentene a csődvédelem a végrehajtásban.
A nyaraláshoz engedély kell majd
Tuzson Bence, a Fidesz szóvivője azt nyilatkozta a lapnak, hogy támogatják a javaslatot, de csak akkor, ha az a valóban rászorultakon segít - kérdés persze, ki vállalná egy csődbiztos felügyeletét, ha nem szorulna rá arra valóban.
A KDNP-s Rétvári Bence szerint a javaslat 2016-ban léphet életbe, de egyes elemei már idén elérhetők lennének. Ő azt mondta, a magáncsőd arra vonatkozna, akinek az adóssága meghaladja a vagyonát. A törlesztés főleg fogyasztói tartozásokra fogyasztana, mint a rezsitartozás, személyi kölcsönök, az áruhitel vagy a bankkártyatartozások.
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
Az adós családok megtarthatják azt, ami a hétköznapi családi gazdálkodáshoz szükséges, de a nagyobb kiadásokhoz: egy külföldi út, egy autó, tartós fogyasztási cikkek, már konzultálni kell a családi vagyontanácsadóval, és vele közösen kell meghozni a döntést, hogy erre tényleg szükség van-e, vagy nincsen - árulta el Rétvári a lapnak, milyen hatásköre lesz a tanácsadónak.
- adósság
- adósságrendezés
- kdnp
- fidesz
- harrach péter
- családi csődvédelem
- rétvári bence
- pénz és munka
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- gyógyszer
- nyugdíj
Nem tudsz fizetni a kártyáddal? Egy fontos dolgot elmulaszthattál
- állami támogatás
- család