Nem kell adózni több százezer magyarnak: te is köztük vagy?
Az államnak idén 230 milliárd forintjába fog kerülni a kedvezmények körének bővítése.
Tavaly összesen 1,1 millió szülő élt a lehetőséggel, és csökkentette adóját gyermek után járó kedvezménnyel. Akadt 300 ezer olyan szülő is, akinek egyáltalán nem kellett adóznia.
A Magyar Nemzet hétfői száma az adóhivatal tájékoztatására hivatkozva azt írta, tavaly 300 ezer embernek egyáltalán nem kellett személyi jövedelemadót fizetni jövedelme után. Ez azt jelenti, hogy ennyi ember szinte maradéktalanul megkapta bruttó bérét.
Összesen 1,1 millióra tehető azon szülők száma, akik éltek a családi adókedvezmény adta lehetőségekkel. Ennek keretében 800 ezer szülő ugyan kénytelen volt szja-t fizetni, közterhük azonban alaposan csökkent.
A családi adókedvezményt év elejétől a járulékokra is kiterjesztették. Nyáron így már arról számolhattunk be, hogy egy év leforgása alatt 25 ezer forinttal emelkedett a nagycsaládosok havi átlagbére. Ez sokak számára a létminimum küszöbének átugrását jelentette.
A Nemzetgazdasági Minisztérium - NGM - nemrég közölte, a kétgyermekesek számára megdupláznák a családi adókedvezmény mértékét. Ez 300 ezer szülőt érintene, nagyjából 200 ezer forintos pluszpénzt hagyva a családi kasszákban éves szinten.
Idéntől tehát bővült a kedvezményezettek köre és a kedvezmények mértéke is, így biztosra vehető, hogy a következő évi adatok még több szülőről, illetve nagyobb kedvezményekről árulkodnak majd. Míg tavaly 180 milliárd forintos állami kiadást jelentett a családok adóterhének csökkentése, az idei tervezett összeg 230 milliárd forintra rúg.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- magyarország
- házasság
Eltűnt egy kisvárosnyi ember Magyarországról
- budapest
- magyarország