Hová teszik a magyar szülők a gyereket a nyári szünet alatt? Nincs könnyű dolguk
Tízből csak három magyar munkahely családbarát - a mikrovállalkozások és az állami szféra kedvez a családosoknak.
Minden második magyar családban nehézséget okoz a gyermekfelügyelet a nyári szünetben, tízből azonban mindössze három vállalat támogatja a 14 éven aluli gyermeket nevelő szülőket ezen a téren - derült ki a REGIO Játék friss felméréséből. A munkaadó részéről segítségre legnagyobb eséllyel az állami szférában és a mikrovállalkozásnál dolgozók számíthatnak, ami leggyakrabban rugalmas munkaidő-beosztás formájában valósul meg.
"A felmérésben részt vevők 70%-a jelenleg is olyan helyen dolgozik, ahol egyáltalán nem támogatják a kisgyermeket nevelő munkavállalókat még a 11 hetes vakáció alatt sem, holott a családbarát vállalatok dolgozói elmondásuk szerint jobban megbecsülik a munkahelyüket. A megkérdezett szülők átlagosan 14 nap szabadságot tudnak kivenni nyáron, ideális esetben viszont ennél tíz nappal többre lenne szükség" - ismertette az eredményeket Gyaraki József, a REGIO Játék ügyvezetője.
A családok felé elkötelezett munkaadók rugalmas munkaidő-beosztással - 62% -, távmunkával - 21% -, és azzal segítik a szülőket, hogy magukkal vihetik gyermeküket a munkahelyükre - 39%. "Legnagyobb eséllyel mikrovállalkozásnál - 50% -, az állami szférában - 40% - és a kisvállalkozásnál - 35% - dolgozók találkozhatnak ilyen fajta segítséggel, bár például a szülők jó szívvel csak akkor vinnék a munkába magukkal a gyermeküket, ha a cégen belül lenne a kicsik számára kialakított foglalkoztató vagy játszószoba.
Örömteli, hogy a tavalyi évhez képest növekedett - 12%-ra - azoknak a munkaadóknak a száma, akik beszállnak a nyári táborok finanszírozásába - ez leginkább a multikra, nagyvállalatokra és az állami szektorra jellemző egyébként" - tette hozzá Gyaraki József.
A nagyszülők az aduászok
A táborozás és a szabadnapok mellett az erős nagyszülői támogatás a legnagyobb segítség: tízből nyolc esetben ők töltik ki az édesanya és édesapa nélküli napokat a nyári szünetben. "A nagyszülőknél minden második gyermek több mint két hetet, minden ötödik pedig egy-két hetet tartózkodik" - mondta el az ügyvezető, hozzátéve, hogy még így is nehézkesen jön ki mind a 11 hétre a gyermekfelügyelet megoldása, így legnagyobb felelőssége mégiscsak a munkaadónak van abban, hogy ilyen téren támogassa a szülőket legalább a nyári hónapokban.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A kutatás háttere
A cikkben szereplő adatok a REGIO JÁTÉK által egy frissen, 2018. június 27. és július 3. között elvégzett online kutatásból származnak, melyben 2030, 14 év alatti gyermeket nevelő szülőt kérdeztek meg a családbarát munkahelyekhez és a nyári szünethez kapcsolódó véleményéről. A kutatás nem reprezentatív Magyarország lakosságára nézve, de az adatok alkalmasak a szokások és tapasztalatok szemléltetésére.
Nézd meg ezt is - A világ legszörnyűbb munkája napi 2700 forintot fizet
Életünk meghatározó részét munkával töltjük, nem csoda hát, hogy az álommelót legalább annyian keresik, mint az ideális partnert. Valakinek gyorsan sikerül, másoknak kevésbé, de valamiről mindannyian hajlamosak vagyunk megfeledkezni: szerencsések vagyunk, hogy egyáltalán van választásunk.
A világ legszörnyűbb munkája csak napi 2700 forintot fizet, mégis van, aki elvégzi
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!