Nincs pasid? Így leszel másodrendű állampolgár

Előnyben a házasok

Rétvári: a házasság minden más együttélési formánál előnyösebb az állam számára.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A családok védelméről szóló sarkalatos törvény nyitott és befogadó, a családon belüli kapcsolatokat írja le - mondta Rétvári Bence vasárnap az MTI-nek az új jogszabállyal és a család fogalmával kapcsolatban, az utóbbi napokban megjelent véleményekre reagálva.

A KDNP alelnöke kiemelte: a meghatározás a családot megalapozó kapcsolatrendszereket írja le. Ezek lehetnek a leszármazás, a házasság, a családba fogadó gyámság, illetve az örökbefogadás. E belső kapcsolatoknak az összessége alkothatja a családot, mely - mint mondta - így nyilván többféle is lehet.
 

A javaslat középpontjában a gyermek áll

Hozzátette: a javaslat középpontjában a gyermek áll, a családnak is a gyermek az alapja. A család úgy is létrejön, ha a szülők házasok, de akkor is létrejön, ha nem házasságban születik a gyermek. Ugyanakkor a tervezet családdefiníciójába ugyanúgy beleférnek a nagyszülőkkel
 együtt élő többgenerációs családok, mint az egyszülős családok - fejtette ki.
    

Nem bélyegez meg vagy részesít hátrányban tehát senkit sem a javaslat, mert a gyermek érdekeire koncentrál, és nem a szülők közötti viszonyra - fejtette ki a kereszténydemokrata politikus.
   

Ha nem akarnak házasságban élni, akkor akaratuk ellenére nem minősítik őket családnak

Rétvári Bence hangsúlyozta: "nem erőszakos" a törvény családfogalma, hiszen akik maguk döntenek úgy, hogy nem akarnak házasságban,
családban élni, azokat akaratuk ellenére nem minősíti családnak a törvény. Sokan vannak, akik úgy gondolkodnak a házasságról és a családról, hogy "nekik nem kell a papír." Esetükben a sarkalatos jogszabály kerüli "a paternalizmust", és nem emeli őket a törvény erejénél fogva olyan kategóriákba, amelyekbe szabad döntésükből nem akarnak kerülni. A törvény gyermekközpontú, és tiszteli a felek szabad akaratát - összegezte.
        

Politikusok válásai

Nézegess képeket!

Elolvasom

A KDNP alelnöke megjegyezte: a családügyi törvény deklaráltan nem értéksemleges, hiszen "a család az emberi történelemben már a jog és az állam kialakulását megelőzően létrejött önálló közösség, amely erkölcsi alapon nyugszik."


Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

A házasság minden más együttélési formánál előnyösebb

A javaslat egyértelműen rögzíti - tette hozzá Rétvári Bence -, hogy a házasság és a család minden más együttélési formánál előnyösebb a társadalom és az állam számára, hiszen ezek stabilabb kapcsolatok, jobban szolgálják a felek személyiségének kiteljesedését és biztonságát, több gyermek vállalására ösztönöznek, illetve biztosabb testi, szellemi közeget jelentenek a felnövő gyerekeknek.
    

Ezt is szeretjük