Így látják Amerikát a magyar fiatalok: egy diáklány nyert a pályázaton
Az ELTE hallgatója nyerte a Camp Leaders nagy egyetemi fotópályázatát.
Idén első ízben a magyar egyetemek között is fotóversenyt hirdetett a nemzetközi kulturális csereprogramokra szakosodott Camp Leaders Hungary. Nyolc egyetem hallgatói készítettek látványos fotókat munkával egybekötött nyári élményeik kapcsán az Egyesült Államok ikonikus helyein: az Antilop-kanyonban, a Brooklyn hídon vagy éppen New Yorkban.
Az online szavazás keretében több mint tízezren adták le voksukat, a legtöbb szavazatot pedig Sós Viktória, az ELTE hallgatója kapta a kaliforniai Death Valley-ben készült fotójával.
Amerika magyar szemmel
Az Egyesült Államok manapság már korántsem elérhetetlen úti cél a magyar diákok számára, legyen szó akár külföldi egyetemi félévről, diákmunkáról nyárra vagy szakmai gyakorlatról külföldön. Habár összességében legtöbben a nyelvtanulás miatt döntenek a külföldi utazás mellett, az nem kérdés, hogy ezek a tanulmányok vagy munkatapasztalatok az önéletrajzban is jól mutatnak majd.
A Camp Leaders, mely 12 éve szervez nyári munkát külföldön magyar egyetemistáknak, minden évben meghirdeti nemzetközi fotóversenyét a programjain résztvevő diákok körében, akik jobbnál jobb, Amerikában készült felvételekkel neveznek. Idén első alkalommal magyar egyetemisták körében is kiírták a pályázatot, melynek keretében nyolc hallgató fotóira szerveztek online közönségszavazást.
Több mint tízezer szavazat érkezett be, a legtöbb voksot - 3400-at - Sós Viktória, az ELTE harmadéves biológia szakos hallgatója kapta, a kaliforniai Death Valley-ben készült fotójával. A verseny második helyét a Pördi Patrik, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója szerezte meg a Brooklyn hídon készült fotójával, a harmadik pedig Pellei Borbála, a Budapesti Metropolitan Egyetem diákja lett a Colorado folyónál készült felvételével.
- Idén nyáron Vermont államban, Colchesterben töltöttem el nyolc csodálatos hetet, ahol a Brown Ledge Campben dolgoztam úgynevezett camp counselorként, kajak-kenut oktattam nyolc héten keresztül - mesélte Sós Viktória. - Az amerikai munkával töltött heteket követően pedig a keleti parton, New Yorkban töltöttem el majdnem másfél hetet, ezenkívül Washingtonban jártam.
A nyugati parton két hét alatt bejártunk annyi helyet, amennyit csak lehetett. A Yosemiti Nemzeti Parkon keresztül a Death Valley-n át jutottunk el Las Vegasba, majd a Grand Canyont is megnéztük, végül Las Vegasból Los Angeles felé vettük az irányt. Ez a túra összesen kétezer mérföld volt, két államban jártunk, három nagyvárosban, öt nemzeti parkban.
Hegyekben és sivatagban is autóztunk. Nagyon remélem, egyszer sikerül majd újra eljutnom ezekre a helyekre. Az már biztos, a 2020-as nyaramat is Amerikában töltöm ugyanebben a táborban. Most Dél-Amerikát szeretném bejárni - árulta el a győztes.
Közel ötven amerikai tábor várja a magyar fiatalokat
A Camp Leaders jövő évi programjaira már megnyílt a jelentkezés, így már most érdemes megnézni a diákmunka feltételeit, ugyanis jövő nyáron közel ötven amerikai nyári tábor fogadja majd a dolgozni, tanulni és világot látni vágyó magyar diákokat. Nem árt sietni a jelentkezéssel, mert 2020. január és február során már az állásbörzék zajlanak Budapesten, melyek keretében az amerikai táborok képviselői és a magyar diákok személyes beszélgetéseken ismerhetik meg egymást, és választhatják ki a számukra ideális helyszínt, illetve jelölteket.
A kiemelt kép illusztráció. Forrás: Getty Images.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Még több diákfotó Amerikáról
Az alábbi tíz különleges fotót szintén a Camp Leaders nyári, amerikai diákmunkáján részt vevő fiatalok készítették tavalyi útjukon, és küldték be a cég által minden évben megrendezett fotópályázatra.
Dolgozni mentek Amerikába: elképesztő fotókon mutatták meg az ország igazi arcát
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!