5 millió forintot is kaphatsz a munkahelyedtől: a héten már él az új szabály!

Egyszerűbb lesz a cafeteriában a lakástámogatás folyósítása.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A cafeteria-rendszeren keresztül augusztus 1-től a munkáltatók egyszerűbben támogathatják dolgozóik lakásvásárlását, lakáshitel-törlesztését, mivel annak szabályozása egységesen a személyi jövedelemadó-törvénybe került - mondta Fata László cafeteria-szakértő az M1 aktuális csatorna hírfolyamában.

A szakértő közölte: az eddigi "sok munkát igénylő helyzet" változik meg azzal, hogy egyetlen jogszabály szabályozza a támogatás lehetőségét. A munkáltató a lakás értékének 30%-át, maximum 5 millió forintot adhat ilyen támogatásként adómentesen. Mivel ez egy jelentős összeg, és a törvényalkotó szeretné, ha ezt célirányosan használnák fel, érthető, hogy szigorú szabályokat fogalmaztak meg - mondta a szakértő.

Így többek között vizsgálni kell a lakás méretét; a lakásban lakók számát; hogy az adott cég dolgozója a lakásban tulajdonos vagy például haszonélvező; a lakásban laknak-e az igénylők. Ha összeállnak az adómentes támogatás feltételei, akkor a munkáltató folyósíthatja a hitelintézeten keresztül a támogatási összeget.

Ez történhet egyszerre, illetve hozzájárulással a hiteltörlesztéshez - tette hozzá.
A munkáltatónak emellett ellenőriznie kell azt is, hogy a célnak megfelelően használják-e fel a támogatást, de ez sem okoz többletmunkát, hiszen a folyósítás általában a hitelszámlára megy.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük