Elmarad a téli időszak egyik fontos rendezvénye - Nem lesz megtartva februárban a mohácsi busójárás

A polgármester szerint komoly egészségügyi kockázatot jelentene, ha megtartanák a rendezvényt.

Busójárás 2021
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A súlyosbodó járványhelyzet miatt nem tartják meg a februárra tervezett busójárást Mohácson - közölte a Duna-parti város polgármestere az MTI-vel.

Pávkovics Gábor közleményében azt írta, a rendezvény törlésével kapcsolatos döntését azt követően hozta meg, hogy egyeztetett a város képviselő-testületével és a busócsoportok vezetőivel.   

Komoly egészségügyi kockázatot jelentene

Mint fogalmazott, "a mindenkori szereplőkért, résztvevőkért, és a mohácsi farsangi tradíciók után érdeklődő közönségért érzett felelősségtől áthatva" határozott úgy, hogy a télűző-tavaszköszöntő népszokással összefüggésben semmilyen program nem lesz a településen.     

mohács-busójárás3
Fotó: jakatics / Getty Images Hungary

Kitért rá: Mohács vezetése úgy ítéli meg, hogy egy ilyen, több tízezernyi résztvevőt vonzó tömegrendezvény igen komoly egészségügyi kockázatot jelentene mind a város lakosságára, mind az ide érkezőkre nézve, emellett a fertőzés esetleges, nagyobb arányú elterjedése beláthatatlan következményekkel járhat. Ilyen veszélyeknek kitenni emberek százait, ezreit pedig igen komoly felelőtlenség lenne - írta.     

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A polgármester arra kérte az érintetteket, érdeklődőket, hogy a busójárás idejére városukba ne szervezzenek kirándulásokat, turistautakat. Hozzátette: a város vezetése reméli, hogy a világjárványt belátható időn belül sikerül megfékezni, és a 2022. évi busójárás megrendezése elől már elhárulnak az akadályok. 

Hatalmas érdeklődés övezte a busójárást

Kedvező időjárás esetén a busójárás az elmúlt években napi 50-60 ezer embert vonzott a városba. Az UNESCO által az emberiség szellemi-kulturális örökségének reprezentatív listájára 2009-ben felvett, a helyiek által sokacnak, a köznyelvben sokácnak nevezett népcsoport által meghonosított farsangi eseményt egy 1783-as feljegyzés említi először.

mohács-busójárás2
Fotó: RuprechJudit / Getty Images Hungary

A balkáni térségből a török hódoltság idején Mohács környékén megtelepedő etnikum körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. A sokacok álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve, és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.

A busójárás tradicionális elemei változatlanok: borzas busóbundákat öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel, öles kereplőkkel, kolompokkal felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot, és várják a tavaszt. A sokacok hagyományait, népművészetét, mindennapjait tavaly nyár óta egy tájház is bemutatja Mohácson.

Vízre eresztett koporsó és máglyagyújtás: a busók nem csak a gyerekeket rémisztgetik

Bár nem az ijesztgetés a program egyetlen célja, mégis megáll benned az ütő a lidérces alakok láttán.

Vízre eresztett koporsó és máglyagyújtás: a busók nem csak a gyerekeket rémisztgetik

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük