Augusztusban elindulhat a MOL Bubi
Tovább emelkedhet az amúgy sem csekély számú fővárosi bringások száma.
Mint korábban megírtuk, sok bizonytalanságot tapasztaltunk a MOL Bubi névre keresztelt közösségi kerékpáros rendszer kivitelezésével kapcsolatban. Azóta a BKK illetékesei lapunkat tájékoztatták a projekt jelenlegi helyzetével kapcsolatban, és újra elérhetővé vált a projekt szerződése. Ismét van esély arra, hogy hamarosan elinduljon a Bubi, és még több kerékpáros közlekedjen a városban.
Az alvállalkozó javította a hibákat
A mai napon indult el a bringák nyilvános tesztje, így elvileg már csak hetek lehetnek hátra a végleges átadásig. A BKK két hétre teszi a tesztek időtartamát. Ez azt is jelentheti, hogy a T-Systemsnek sikerült kijavítani a belső teszt alatt felmerült hibákat. Hogy pontosan mikor fejeződik be a nyilvános teszt, a BKK egyelőre nem tudta megmondani.
Ahogy a BKK levele fogalmaz: "A próbaüzem a kerékpárok és a rendszer működését 'járatja be', hogy feltárja az esetleges javítanivalókat, és értékes tapasztalatokat adjon a MOL Bubit hamarosan éles üzemben használó ügyfeleinknek."
Mivel tegnap lejárt az alvállalkozó T-Systems kötbérezése - közel 180 millió forint kötbért fizetett a cég a BKK-nak -, korábbi cikkünkben felvetettük, hogy esetleg szerződést bontana a központ az alvállalkozóval. A BKK szerint azonban a nyilvános tesztüzemmel fontos előrelépést tettek a problémák megoldásában, így egyelőre nincs terítéken a szerződésbontás.
Ez már csak azért is problémás lenne, mert a projektet 85%-ban az Európai Unió finanszírozza, ezért Brüsszel engedélye is kellene a változtatáshoz.
Vajon az alábbi politikusok közül használja majd valaki a bérbringákat? Nézed meg, most mivel járnak!
Augusztustól tovább nőhet a budapesti bringások száma
Így, ha végez az ezer regisztrált tesztelő, indulhat végre a budapesti közösségi tekerés. A lelkesedés nem hiányzik, hiszen egy óra alatt betelt az ezerfős keret. A tesztelők számára talán komoly ösztönző az is, hogy mindenki, aki legalább tíz alkalommal használja a bringákat, féléves bérletet kap ajándékba.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Talán mégis megéri a késlekedés. Mint arról korábban írtunk, a tesztek vélhetőleg azért húzódtak el, mert olyan rendszer bevezetését tervezik a Bubi esetében, amilyen másutt még nem üzemel. Bankkártyás fizetésre nemcsak a termináloknál lesz lehetőség, hanem a rendszer honlapján és mobiltelefonon is. Ez az integrált rendszer sehol a világon nem elérhető.
Augusztus elejétől, a tervek szerint, tehát végre Budapesten is könnyedén lehet bérbringával tekerni. Ezzel pedig tovább emelkedhet az amúgy is rohamosan terjedő kerékpározók száma a városban.
Fotó: Facebook.com/molbubi
OLVASD EL EZT IS!
- budapest
- közösségi közlekedés
9 milliárd forintból szemétdomb épült a fővárosban
- kerékpár
- budapest
Ebből óriási botrány lesz: eltüntette a szerződést a BKK
- budapest
- közlekedés