Berepedt az egyik ablak a repülőn: videó is készült a kabinban kitörő pánikról

Pánik tört ki a LOT Lengyel Légitársaság egyik Varsóból New Yorkba tartó repülőjén egy berepedt ablak miatt.

Berepedt a repülő ablaka

Pánik tört ki a LOT Lengyel Légitársaság egyik Varsóból New Yorkba tartó repülőjén, írta meg a Travelo a New York Post cikkére hivatkozva.

A repülőgépen berepedt az egyik ablak. Az ezt követő drámai pillanatokat az egyik utasnak sikerült rögzítenie. 

Berepedt a repülő ablaka

A LOT Polish Airlines járatán készült videón jól látható, hogy a repülő egyik ablaka több helyen berepedt, ezért az ablak melletti sorban ülő utasok pánikba esve elhagyták az üléseiket, és próbáltak biztonságos helyre menekülni. A légiutas-kísérők ezután arra kérték a rémült utasokat, hogy foglalják el a helyüket, amíg ők szólnak a pilótáknak. 

Watch on TikTok

Az Aviation Herald nevű légiközlekedési kiadvány szerint az incidens a Boeing 787-8-as gép fedélzetén még augusztus 20-án történt. A gép New Yorktól körülbelül 300 kilométerre járt, amikor berepedt az egyik utasablaka. A repülőgép végül biztonságosan leszállt New Yorkban. 

A LOT szóvivője elmondta az eset kapcsán, hogy a fedélzeten tartózkodó utasok nem voltak veszélyben, számolt be róla a Forbes. 

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre

Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. június 5. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Mozgó repülőgép szárnyán állva teniszezett 2 férfi a levegőben - Fotók

1988 előtt a fényképek manipulálására csak kézzel volt lehetőség: a Photoshop ugyanis ez idáig ismeretlen volt a fotósok számára. Ez nem jelenti azt, hogy előtte nem születtek hihetetlen és megdöbbentő képsorok: azonban elkészítésükhöz a fotográfusoknak minden kreativitásukat elő kellett venniük.

Mozgó repülőgép szárnyán állva teniszezett 2 férfi a levegőben - Fotók

Nézegess képeket!

Elolvasom

Borítókép: Getty Images Hungary

Olvastad már?

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük