Videóra vette a robbanás pillanatát egy Bejrútban élő magyar - Lassított felvételt közölt a balesetről
Felkavaró képkockák egy Libanonban élő magyar férfi kamerájából.

bejrut-3

Libanon fővárosában, Bejrútban kedd este kettős robbanás történt, melynek következtében legkevesebb 135 ember életét vesztette, és hozzávetőleg ötezren megsebesültek. 200-250 ezer ember vált földönfutóvá, miután a hatalmas erejű detonációban az otthonuk megsemmisült. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek. A hatóságok szerint egy hat éve elkobzott és raktárban őrzött vegyianyag-hajórakomány robbant fel a kikötőben. A Külügyminisztérium információi szerint magyar sebesült, halott nincsen - írta az MTI.

Magyar szemtanúja azonban volt a szerencsétlenségnek. Németh Ágoston korábban elmondta: a kikötővel szomszédos városrészben lakik menyasszonyával, 850 méterre a történtektől. A lakásuk teraszáról nézte végig, ahogy délután fél hat körül lángba borult a kikötőben egy épület. Először puskaropogás-szerű hangot hallott, majd 18 óra után volt a második, az igazán hatalmas robbanás. A férfi videófelvételeket is készített a katasztrófáról, és feltöltötte azokat a YouTube-csatornájára.

A nagy felbontású felvételen 2:30-nál látszik a robbanás torokszorító pillanata, és a következmények is. Utána lassítva is megtekinthető a detonáció - így még alaposabban megfigyelhető, milyen óriási pusztítással járt a baleset. Az utolsó képkockákon részben kivehető Németh Ágostonék otthonának állapota is.

Sokan ajánlották fel a segítségüket Libanonnak. Magyarország katasztrófavédelmi szakértőket küld a helyszínre, és a kormány döntése alapján azonnali segítségként egymillió eurót juttattak el a maronita szír egyház karitatív missziójának a következmények enyhítésére. Az EU több mint 33 millió eurós egészségügyi segélyt nyújt, az orosz katasztrófavédelem pedig mobilkórházat állított fel Bejrútban. Az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF is dolgozik a helyszínen.

A kiemelt képen a  pusztítás nyomai láthatók. Forrás : MTI/AP/Haszan Ammar.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük