Bebizonyították: a nejlon jobban mos, mint a víz

Forradalmi találmányok 2010-ben

Kitűnő ötletekből tavaly sem volt hiány. Íme, a lista a legjobbakról!

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A technika és a tudomány kéz a kézben járnak a fejlődés tekintetében is. Egyik húzza maga után a másikat, így egy-egy forradalmi felfedezés az egyik téren akár arra is jó, hogy a másikat előrelendítse.

15 magyar találmány, ami megváltoztatta a történelmet

Nézegess képeket!

Elolvasom

Emellett pedig kreatív, zseniális aggyal megáldott és álmodozni merő kutatóban sincs hiány, így aztán nem meglepő, ha az utóbbi években is bővelkedtünk korszakalkotó találmányokban.

A Time magazin minden évben listába rendezi azokat az újításokat, találmányokat és innovatív megoldásokat, melyek véleménye szerint jelentős hatással lehetnek a világ alakulására. A lista presztízsértéke igen magas, külön öröm hát, hogy magyar találmány is helyet kapott rajta.

Mosógép, ami nejlonnal mos

Az ember többnyire csak akkor gondol arra, hogy mennyi vizet is használ el egy évben csak ahhoz, hogy kimossa a ruháit, amikor megérkezik a vízszámla. Az keveseknek jut eszébe a gépbe pakolásnál, hogy a vízzel azért sem ártana spórolni, mert a készlet véges. Az Amerikai Egyesült Államokban például több mint 330 milliárd gallon víz fogy el csak a ruhák mosásánál - állítja a brit Xeros Ltd. A cég éppen ezért egy olyan mosógép kifejlesztésén dolgozik, mely szinte egyáltalán nem használ vizet a mosáshoz.

A tisztítást újrahasznosítható, nejlon polimer gyöngyök végzik, melyeket kevesebb mint egy pohárnyi vízzel, valamint egy csepp mosószerrel kell a ruhákhoz adni.

15 tipp, amivel tízezreket spórolhatsz

Nézegess képeket!

Elolvasom

A mosás során a szennyeződés feloldódik a vízben, majd amikor a gyöngyök is bekerülnek a ruhák közé, azok magukba szívják a szennyeződést és egyben a vizet is. A mosás végén a ruhák szárazon, mégis tökéletesen tisztán kerülnek ki a gépből. A nejlon gyöngyökkel működő mosógép nagy előnye, hogy a gyöngyök közel száz mosásra elegendőek - kiválogatásukra nincs szükség, a mosás végén a gyöngyök maguktól elrendeződnek a helyükön.

Továbbá, mivel mosószerből és vízből is minimálisra van szükség - a mosási módszer mellett nincs szükség öblítésre és centrifugálásra -, a Xeros mosógép a hagyományos gépek által használt energiának csupán 2%-át igényli a működéshez. A készülék a cég ígérete szerint idén kerülhet kereskedelmi forgalomba.

A jövő autója - Magyarországról

Bár számos magyar származású tudós, művész és író tett már szert világhírre, Magyarországról még mindig sokaknak az elmaradott kelet-európai országok képe jut eszébe. Talán ezen a helyzeten is változtat majd a jövő autója, mely egyenesen Magyarországról indul majd világhódító útjára. A várhatóan 2012-ben piacra kerülő Antro Solo nevű személygépkocsi különlegessége nem csupán ultrakönnyű szerkezete, hanem működésének elve is: a háromszemélyes autó pedálokkal irányítható, a mozgásához szükséges elektromos energiát pedig abból az elektromos motorból nyeri, mely az autó tetején lévő napelemekhez csatlakozik. A cég egy nagyobb autó tervét is kidolgozta már: a családbarát Duót.

Cikkünk csupán ízelítőként szolgált. Ha kíváncsi vagy a Time magazin teljes összeállítására, kattints ide! »

Szervnyomtatás, három dimenzióban

Három dimenzióban eddig is lehetett már nyomtatni, az orvostudomány számára azonban korszakalkotó előrelépés a 3D Bioprinter, melyet már használatba is vettek a vezető laboratóriumok. A készülék emberi szerveket képes létrehozni, mégpedig azáltal, hogy sejteket rendez három dimenziós szerkezetbe.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A 3D Bioprinter forradalmi jelentőségű, hiszen a szervdonációs problémák nagy része elkerülhető vele - a jogi problémáktól a szervhiányig -, segítségével máj- vagy éppen veseszövetek, de akár egy mesterséges fog is előállítható. A készüléket az Invetech fejlesztette ki az Organovo együttműködésével.

Ezt is szeretjük