
Bándy Kata-ügy: Navracsics Tibor szerint ez is lehet egy megoldás
A rendőrség nem hibázhatott, nem vihették be a férfit, mert a behívó után újabb nyolc napig várni kell.

A rendőrség közleményben válaszolt kérdéseinkre, amelyekkel arra szerettünk volna választ kapni, hogy miért nem volt börtönben a július 2-i behívó ellenére az elkövető, Bándy Kata gyilkosa.
A közlemény alapján a rendőrség sem tudta volna megakadályozni a gyilkosságot, mivel, mint írják, "P. László szabálysértési ügyében az elzárás megkezdésének kikényszerítése érdekében a rendőrség szabálysértési hatóságának az emberölés elkövetésének időpontjáig intézkedési jogosultsága, illetve kötelezettsége nem volt".
Napokon múlott
- Az irányadó jogi szabályozás szerint a jelentkezés kijelölt időpontját követő nyolc nap eredménytelen elteltét követően, ügyészi jóváhagyással kerülhet sor elővezetés elrendelésére - magyarázta az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivői irodája a dokumentumban.
A rendőrség közölte továbbá, hogy a Bándy Kata sérelmére 2012. július 8-án Pécsett elkövetett emberöléssel megalapozottan gyanúsított P. Lászlót egy 2010. augusztus 3-án és egy 2010. október 4-én elkövetett engedély nélküli vezetés és érvényes gépjármű-felelősségbiztosítás nélküli vezetés szabálysértése miatt sújtotta a szabálysértési hatóság 40 ezer forint pénzbírság büntetéssel, és tiltotta el tíz hónap időtartamra a járművezetéstől.
A pénzbírságot nem fizette meg, ezért azt a bíróság 2012. április 10-én keltezett jogerős végzésével 20 nap elzárásra változtatta át. P. Lászlónak a szabálysértési hatóság felhívása alapján 2012. július 2-án kellett jelentkeznie a kijelölt büntetés-végrehajtási intézetnél az elzárás letöltésére, amit elmulasztott.
10-én intézkedhettek volna, nem tudni, hogy végül kimentek-e
A rendőrök a fentiek miatt csak ezután nyolc nappal, vagyis július 10-én intézkedhettek volna.
A gyilkosság július 8-án történt, a gyilkost július 15-én kapták el. Arra nem tér ki a közlemény, hogy az elővezetés végül megtörtént-e, vagyis keresték-e P. Lászlót 10-én a lakhelyén.
Navracsics Tibor a rendőrség közleményére is reagálva a TV2 Mokka című műsorában elmondta, az eddigieknél is szigorúbb szankciókra van szükség, és nagyobb szabadságot kell adni a rendőrségnek az előállításhoz.
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
- Vagyis, ha valaki a kiszabott időben nem jelenik meg a büntetés-végrehajtási intézetben, akkor azt minél hamarabb be lehessen oda szállítani - közölte a miniszterelnök-helyettes.
OLVASD EL EZT IS!
- tabuk nélkül a drogról
- Terasz
Megdöbbentő képek! Így néznek ki a droglaborok belülről
- gyilkosság
- belföld