Te tudsz ilyet? Valaki havi 660 ezer forintot keres vele: fotók

Na, vajon hol lehet ennyit keresni napi átlag négy óra munkával? Nem nehéz kitalálni.

Havi legfeljebb nyolcvan óra munka, amiért félmilliónál is többet lehet keresni? A munka létezik, és természetesen a politikában kell körbenézni, ha hasonlóra vágynál. Most azt is meg tudjuk mutatni, hogy mit kell csinálni ennyi pénzért. Te képes lennél rá?

A Magyar Nemzet írta meg, hogy Bartos Gyula bruttó 660 ezer forintot keres Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszter fotósaként, a szerződést nemrég írták alá. Bartos ugyanakkor már eddig is a tárcának dolgozott, de illetménye akkor még csak 500 ezer forint volt.

Hogy mit kell csinálni egy minisztériumnál ennyi pénzért? A szerződés szerint havi húsz eseményen kell részt venni, melyek nagyjából két-két munkaórát jelentenek. Emellett havi egy-öt egész napos esemény is adódhat, melyek napi nyolc órás munkát jelentenek.

Vagyis a legnehezebb hónapokban is nyolcvan óra munkáért jár az a 660 ezer bruttó. Ez hétfőtől péntekig átlag napi négy órás munkavégzést jelent, pont a felét annak, amit általában a dolgozók többsége a munkahelyén tölt.

Körbenéztünk az EMMI honlapján, és találtunk pár fotót, mely Bartos neve alatt szerepel. A honlap szerint tényleg csak Balogot kell megörökítenie, a minisztérium államtitkárait más fotózza. Egy eseményről általában egy-három fotó kerül fel a tárca oldalára, ám az sem kizárt, hogy Balog Facebook-oldalát is Bartos szerkeszti. Ha havi ötven fotó kerül fel az oldalra, akkor 13 ezer forintba kerül egyetlen kép az adófizetőknek.

Egy szombathelyi rendezvényen készült ez a kép Balogról. Nem volt olcsó.

A Budai Vigadóban tartott sajtótájékoztató kiemelkedő esemény volt, három kép is felkerült róla a tárca oldalára. Az egyik a cikk elején látható fotó.

Mielőtt bárki portfólióval jelentkezne az EMMI portásánál, eláruljuk, hogy a fotóst hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljáráson választották ki.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre

Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. június 5. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Fotók: Bartos Gyula/EMMI.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük