
Ezt kell tudnod a Bak férfiról
A Bak férfi megbízható, ám olykor túlságosan makacs lehet. Nézd meg, mit mond róla a horoszkóp.

A Bak a Szaturnusz uralma alatt áll, ami a legtöbb szülött életében a komolyságon, távolságtartáson, fegyelmezettségen és rendszereteten keresztül nyilvánul meg. A Bakok általában óvatosak, konzervatívak, és keményen dolgoznak a céljaikért az életük minden területén.
Olykor túlzottan rugalmatlanok és makacsok lehetnek, ragaszkodnak a saját elképzeléseikhez, és végsőkig kitartanak mellettük.
Lovagias
A Bak férfi udvarias, olykor talán szokatlannak is tűnhet a kedvessége, mellyel a nőkhöz viszonyul. Ő aztán tudja, hogyan kell bánni egy nővel, és jellemző rá a lovagiasság. Ugyanakkor gyakran visszafogott, csendes, és inkább a háttérből szereti irányítani az eseményeket.
Családcentrikus
A legtöbb Bak számára a családi élet az első és mindennél fontosabb, ezért nem ritkán korán nősül, és nem ódzkodik a gyerekvállalástól sem. A párjához fűződő viszonya idővel inkább erősödik, és nem kell attól tartani, hogy kiszámíthatatlanná válik, vagy meggondolja magát. A döntéseit igyekszik hosszú távra hozni.
Mielőtt azonban elköteleződik, fontos számára, hogy kiépüljön és megalapozott legyen a bizalom, ami a párjához fűzi. Az ismeretség elején távolságtartó lehet, és úgy tűnhet, nagyon nehéz áttörni a burkon, amit maga köré épített.
Ugyanakkor az életében rendszeresen, ciklikusan visszatérnek olyan időszakok, amikor szüksége van a személyes terére és némi egyedül töltött időre, ettől nem kell megijedned, mert nem a kapcsolat válságára utal, hanem természetes jelenség.
Kihez illesz?
A horoszkóp iránymutatást adhat ahhoz, kivel illesz össze.
A szerelemben
A Bak a szerelemben, ahogy az élete többi területén is, maximalista, és tökéletességre törekszik. Gyakran szíve hölgyétől is hasonló precizitást és fegyelmezettséget vár el, mint amit maga is gyakorol. Ezért a túlzottan bohém életvitel távol áll tőle, ugyanakkor értékeli, ha valaki segít neki abban, hogy lazítson a túlzottan merev elképzelésein. Ezért nem árt, ha szorult beléd némi játékosság és humor is.
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
Titkolt érzelmek
Fél az érzései kimutatásától és attól, hogy könnyen sebezhetővé válik, így jobban szereti elrejteni az érzéseit, de ez ne tévesszen meg, mert ilyenkor nem felszínes, hanem titkolózó. Bár nem jellemzőek rá a hevesen szenvedélyes megnyilvánulások, érzéki, élettel teli férfival van dolgod.
OLVASD EL EZT IS!
- horoszkóp
- éves horoszkóp
Nagy 2013-as szerelmi horoszkóp
- szaturnusz
- horoszkóp
Milyen a párkapcsolati karmád? Megtudod a horoszkópból
- szex
- horoszkóp