Képek! Velük írna új alkotmányt Bajnai

Vegyes társaság

Az ellenzék egyeztetésekbe kezdett, régi-új arcok a tárgyalóasztalnál, Schmucktól Bárándyékig.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

2013. január 2-án került sor az első ellenzéki egyeztetésre, amelyen közjogi kérdésekről egyeztettek. Az egyeztetésen az MSZP kezdeményezésére a Demokratikus Koalíció, az Együtt 2014 választói mozgalom, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben, Együtt Magyarországért képviselői vettek részt. Az Együtt 2014 a következő egyeztetésre már nem ment el - Bajnai Gordon volt miniszterelnök szerint azért, mert a mozgalom továbbra is távol marad szakpolitikai egyeztetésektől, mivel azok inkább koalíciós egyeztetéseknek tűnnek, és erről nem most, nem ilyen formában kell tárgyalni. Bajnai a résztvevői kört sem tartotta alkalmasnak. Pedig nem volt nagy különbség, a második tárgyaláson majdnem ugyanazok vettek részt, mint az elsőn. Íme, a szereplők.

A Bajnai-kormány megszorító intézkedései

Vannak, akik már alig emlékeznek, milyen intézkedéseket hozott a Bajnai-kormány. Összeállításunkból kiderül.

Bajnai Gordon: fájni fog

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük