
Babakötvények - Kellemetlen a helyzet
Kevesen választják az államosítás után, pedig korábban népszerű volt a babakötvény.

A Világgazdaság beszámolója szerint a Magyar Államkincstár azt közölte, hogy januárban a 7894 nyilvántartásba vett gyerek közül 1247-nek nyitottak a szülők Start-számlát, ami a korábbiakhoz képest nagyon kevés.
A Start-számlára való kereslet csökkenéséről írt a hvg.hu is még februárban. A cikk szerint mióta csak az államnál lehet számlát nyitni, erősen megcsappant azoknak a száma, akik élnek ezzel a lehetőséggel. Míg az államosítás előtt a szülők kétharmada nyitott számlát, addig a tavalyi utolsó negyedévben jócskán egyharmad alá esett a szám, amely decemberben már csak 10,5% volt.
Pedig október óta szélesítették azok körét, akiknek számlát nyithatnak, és azt is megengedték, hogy a három év után adómentesen kivegyék az ott összegyűjtött pénzt. És ha már pénz: a szülők havi 120 ezer forintnál többet is betehetnek, korábban ez sem volt így.
Nem lehet kivenni a pénzt
Mint lapunk korábban beszámolt, az államosítás bejelentése után több szülő gondolta úgy, hogy inkább kivenné a pénzét, illetve külföldre vinné, erre azonban nincs mód.
A Magyar Államkincstár 2006 óta minden magyar állampolgárságú, hazai lakóhellyel rendelkező gyermeknek biztosít egy 42 500 forintos induló támogatást.
Ez az úgynevezett babakötvény, amely az ötéves államkötvények kamata szerint kamatozik, amíg a gyermek betölti a 18. születésnapját.
A szülők eseti és rendszeres befizetésekkel járulhatnak hozzá, ehhez egy úgynevezett Start-számlát kell nyitni a kincstárnál vagy egy banknál. Ennek a számlának a vezetése vált állami monopóliummá.
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
OLVASD EL EZT IS!
- jobbik
- belföld
Képek! Így néz ki Dúró Dóra és Novák Előd gyermeke
- jobbik
- belföld
Gyarapodik a nemzet - Két jobbikos képviselőnő is terhes
- gyurcsány ferenc
- heti összefoglaló