Az 5 legerősebb szerelemhozó kristály
Vess véget a szingli létnek - rezgésük által a féldrágakövek segítenek bevonzani a szerelmet az életedbe.
Az ezoterikus felfogás szerint valamennyi féldrágakőnek megvan a maga egyedi, csak rá jellemző rezgése, melynek révén energiákat képes átadni, illetve harmonizálni - ennek megfelelően pedig a kristályok hozzájárulhatnak ahhoz, hogy rendet teremts életed különböző területein.
Akadnak köztük olyanok is, melyek a fenti elv alapján segítenek legyőzni azokat a beidegződéseidet, viselkedésmintáidat, önkorlátozó hiedelmeidet, melyek meggátolnak a kapcsolatteremtésben. Tudd meg, melyek a legerősebb szerelemhozó kövek, és miként alkalmazd őket, hogy teljes mértékben kifejthessék hatásukat.
Ametiszt
Ez a ragyogó energiájú kő megnyugtatja a háborgó gondolatokat, és elcsendesíti a benned zajló érzelmi áramlásokat is. A fentiek eredményeképp kisimul a lelked, és a korábbinál lényegesen objektívebben szemléled mind önmagad, mind a világot - ez a fajta összeszedettség pedig nagyon is vonzó az erősebb nem képviselőinek szemében. Az ametiszt különösen ajánlott, ha átmeneti magányod szorongással vagy kétségbeeséssel tölt el, mivel kiválóan ellensúlyozza a lehúzó energiákat, melyek a társkeresés legfőbb akadályát jelentik.
Holdkő
A szebbik nem kristályának tartják - nem véletlenül, hiszen ez a féldrágakő szoros kapcsolatban van a nőiséggel szoros kapcsolatban álló Holddal.
Felerősíti benned az olyan minőségeket, mint a gyengédség, az együttérzés és a megértés nagymértékben hozzájárulva ahhoz, hogy kibontakoztasd és megéld nőiségedet. A holdkő segít abban is, hogy felülkerekedj gátlásaidon, miközben változóképességgel és dinamizmussal ruház fel, hogy végleg búcsút inthess a szingli létnek.
Rózsakvarc
Amennyiben egy korábbi szerelmi csalódás akadályoz abban, hogy új kapcsolatba kezdj, jó szolgálatot tehet a rózsakvarc. Magába szívja a fájdalmadat, miközben megváltoztatja a sérelem okozója iránti érzéseidet - azaz hozzásegít ahhoz, hogy végre elengedd azt az embert, akivel már nem tudtatok mit adni egymásnak. A fentieken túl egyre érdeklődőbbé, nyitottabbá és elfogadóbbá tesz, növelve az esélyt, hogy rátalálj az igazira.
Karneol
A társtalanság leggyakrabban az önbizalomhiányára vezethető vissza - meglepően sok kedves, csinos, értelmes nő egész egyszerűen nem hiszi el, hogy méltó lehet egy hozzáillő férfi szeretetére és tiszteletére. Ha te is közéjük tartozol, vesd be karneolt. Ez a csodálatos kristály segít felülkerekedni azokon a múltbéli sérelmeiden, melyek megrendítették az önmagadba vetett hitedet.
Lelkesedéssel és optimizmussal tölt fel, miközben női vonzerődet is tovább fokozza - e szerencsés kombináció révén pedig még akkor is felhívod magadra az ellenkező neműek figyelmét, ha az adott helyzetben vagy pillanatban nem kifejezetten ez a célod.
Az ideális barátnő
Kíváncsi vagy, hogy milyen az ideális barátnő a pasik szerint? Videónkból megtudhatod!
Smaragd
A smaragd állítólag Vénusz legkedvesebb kristálya volt - vélhetően emiatt is tartják a beteljesült szerelem jelképének. Elmélyíti érzelmeidet, miközben az erotikádat is fokozza, mindezek eredményeképp pedig olyan kisugárzással ruház fel, aminek a kiszemelt férfi nem tud ellenállni – de bizonyára nem is akar.
Ha nincs konkrét jelölted, ez a féldrágakő segít megtalálni azt az embert, akivel tökéletesen kiegészítitek egymást - még az is megtörténhet, hogy azt a bizonyos lelki társat vonzza majd be az életedbe.
Így használd a szerelemhozó kristályokat!
Első lépésben válaszd ki azt a féldrágakövet,amely a leginkább segítségedre lehet jelenlegi élethelyzetedben, majd szerezd be egy ezoterikus termékeket árusító boltban. A kristály méretének és árának semmi köze a hatásához, így nyugodtan vehetsz egy kisebb, csiszolatlan darabot.
Otthon tartsd folyó víz alá egy-két percen keresztül, hogy megtisztuljon az esetlegesen rátapadt negatív energiákon - mire hozzád került, bizonyára jó pár emberrel érintkezett, akik mind rajta hagyták a maguk lenyomatát.
A megtisztított követ elhelyezheted a lakásodban vagy a munkahelyeden, de még intenzívebben fejti ki a hatását, ha ékszerként vagy amulettként állandóan magadon vagy magaddal hordod.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A későbbiek során is tisztítsd meg hetente-kéthetente, hogy ne szállhassanak vissza rád a saját felszabaduló negatív energiáid, melyeket a kő időközben magába gyűjtött.
OLVASD EL EZT IS!
- férfi érzelmek
- nyugati horoszkóp
Szerelmi párhoroszkóp: ezt ne tedd, ha nem akarod elüldözni a pasit
- erotika
- vénusz
Hol áll a Vénuszod?
- horoszkóp
- holdhoroszkóp