Méretes aszteroida közelíti meg a Földet, de aggodalomra semmi ok
Az égitest mozgását már több mint húsz éve figyelik a kutatók.
Az űrkutatás keretein belül a tudósok már hosszú évtizedek óta figyelik és tanulmányozzák a különböző égitesteket, ami azért is fontos, mert így meg tudják jósolni a mozgásukat, és hogy esetleg veszélyt jelentenek-e a Földre.
Az aszteroidákat különös figyelemmel kell kezelniük a tudósoknak, hiszen akár hatalmas katasztrófák okozói is lehetnek az óriási, felettünk lebegő objektumok. Szerencsére a történelem során csak nagyon ritkán fordult elő olyan eset, amikor kárt tettek volna a bolygónkban.
Újabb aszteroida halad el a közelben
Az 1998 OR2 nevű égitest neve is arra utal, hogy huszonkét évvel ezelőtt fedezték fel, azóta pedig folyamatosan figyelik a mozgását, valamint azt is előre tudták vetíteni a kutatók, hogy 2197-ig milyen pályát fog bejárni. Mivel a római Virtuális Teleszkóp Projekt és a Puerto Ricó-i Arecibo Csillagvizsgáló is figyelemmel követi az útját, ezért biztosan meg tudták mondani, hogy az aszteroida április 29-én, vagyis jövő szerdán dél körül ér a legközelebb a Földhöz.

A kutatók azonban megnyugtattak mindenkit, hogy aggodalomra semmi ok, hiszen bár a Föld mellett halad el az aszteroida, még így is nagyon messze lesz, nagyjából 6,3 millió kilométerre, így semmilyen hatással nem lesz az életre. Ez még a Föld-Hold távolságnál is hosszabb. A 31 320 km/órával haladó 1998 OR2 a számítások szerint soha nem fog ütközni a Földdel. 2079-ben azonban a mostaninál közelebb, 1,8 millió kilométerre halad majd el mellettünk az aszteroida, ami az egyik legnagyobb és legfényesebb, amelyik elrepül a Föld mellett.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
Így néz ki egy meteor belseje: nem is gondolnád, milyen gyönyörű
Szeretsz a dolgok mögé látni, vagy egyenesen a belsejükbe? Akkor ez az összeállítás neked való.
(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- tudomány
- dinoszaurusz
Ijesztő dolgot művelt az óceánokkal egy hatalmas aszteroida a tudósok szerint
- űrkutatás
- tudomány
















