
Kockázatos-e beadatni az AstraZenecát? A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság hivatalos állásfoglalása
A brit gyógyszerfelügyelet szerint az AstraZeneca-vakcina előnyei továbbra is meghaladják a kockázatokat.


A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság, az MHRA szerdai tájékoztatása szerint az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszeripari csoport által a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyag előnyei változatlanul messze meghaladják a vakcina alkalmazásával járó esetleges vérrögképződési kockázatokat. A brit kormány szerda esti állásfoglalása szerint ennek alapján a vakcina biztonságos, hatékony és már eddig is emberéletek ezreit mentette meg.
A brit kormány egyesített oltásügyi bizottsága, a JCVI ugyanakkor elővigyázatossági megfontolásból egyelőre azt javasolja, hogy a fiatal felnőtt korosztálynak lehetőség szerint más vakcinákat ajánljanak fel.
"Az előnyök meghaladják a kockázatokat"
June Raine, az MHRA vezérigazgatója Londonban tartott szerdai sajtóértekezletén elmondta: az Oxford/AstraZeneca-oltóanyagból március 31-ig 20,2 millió adagot adtak be Nagy-Britanniában, és az e vakcinával beoltottak közül 79-nél - 51 nőnél és 28 férfinél - jelentkeztek a vérrögképződés egy ritka típusának tünetei, mindegyikük esetében az első dózis után. Az érintettek közül 19-en meghaltak.

Raine professzor elmondta: ez azt jelenti, hogy egymillió beoltott közül négy ember esetében lehet észlelni megnövekedett vérrögképződési kockázatot. Kijelentette: az MHRA által elvégzett vizsgálat megerősíti, hogy e ritka és jelenleg csak gyanítható mellékhatás jelentkezésének kockázata rendkívül csekély.
A rendelkezésre álló tudományos bizonyítékok alapján egyértelmű, hogy az Oxford/AstraZeneca-vakcina alkalmazásával járó előnyök a Covid-19 betegség kialakulása és az ezzel járó kockázatok - a kórházi kezelés szükségessé válása és a betegség okozta halálozás - megelőzését tekintve a beoltottak óriási többsége számára továbbra is meghaladják a vakcina beadásával járó kockázatokat - mondta az MHRA vezetője a szerdai sajtótájékoztatón.
June Raine úgy fogalmazott: az előnyök és a kockázatok megoszlása különösen az idősebb beoltottak számára nagyon kedvező, a fiatalabb korosztályok esetében ugyanakkor kényesebb ez az egyensúlyi megoszlás.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
Wei Shen Lim, a brit kormány egyesített oltásügyi bizottsága Covid-19-albizottságának elnöke a sajtótájékoztatón közölte: a kockázatok megoszlása alapján a testület azt javasolja, hogy a 18-29 év közötti korosztály tagjai inkább a Pfizer- vagy a Moderna-vakcinában részesüljenek olyan esetekben, amikor ez lehetséges.
Wei Shen Lim professzor hangsúlyozta ugyanakkor: a JCVI nem azt javasolja, hogy a brit kormány bármelyik korosztály esetében bármelyik vakcina alkalmazását leállítsa, a testület ajánlása csak azt jelenti, hogy véleménye szerint érdemes előnyben részesíteni "egy bizonyos oltóanyagot egy másikkal szemben egy adott korosztály esetében".
Hozzátette: a JCVI-t ennek az ajánlásnak a megfogalmazásában is csak a lehető legmagasabb fokú elővigyázatosság vezérli, nem pedig az, hogy súlyos aggályai lennének a Nagy-Britanniában alkalmazott vakcinák biztonságával kapcsolatban.

"A vírust elkapni veszélyesebb"
Sir Munir Pirmohamed professzor, a brit kormány gyógyszerbiztonsági tanácsadó bizottságának elnöke a sajtótájékoztatón - az AstraZeneca-vakcina és a Covid-19 betegség kockázatait összevetve - elmondta: a koronavírus-fertőzés következtében kialakuló Covid-19 betegség súlyos formája az esetek 7,8 százalékában tüdőembóliát, a betegek 11,2 százalékánál mélyvénás trombózist okoz, és azok közül, akik a Covid-19 miatt intenzív osztályra kerülnek, 23 százaléknak a szervezetében alakul ki valamilyen vérrögtípus.
Pirmohamed professzor úgy fogalmazott: mindez összefüggéseiben mutatja meg, hogy a Covid-19 betegség kialakulása sokkal magasabb vérrögképződési kockázattal jár, mint amekkora kockázatot az Oxford/AstraZeneca-vakcina beadása után előforduló rendkívül csekély számú vérrögképződéses eset jelent. Hozzátette: még annak egyértelmű bizonyítása is további kiterjedt tudományos kutatómunkát igényel, hogy valóban létezik-e közvetlen okozati összefüggés a vakcina alkalmazása és az utána igen kis számban jelentkező vérrögképződéses esetek között.
Kiemelt kép: Getty Images
A vakcinairigység arról szól, hogy az én egészségem, szabadságom többet ér, mint a tiéd
Az oltási hajlandóság növekedése ellenére az oltásellenesek száma egyre nő. Az elégtelen kommunikációnak köszönhetően a kínai vakcinával óriási a bizalmatlanság, az elmúlt hetekben pedig az AstraZeneca-oltástól rettegtek az embereknek.
- oltás
- vakcina
- koronavírus
- járvány
- kutatások
- orvostudomány
- kockázatok
- betegségmegelőzés
- covid-19
- Terasz