Teljesen hétköznapinak tűnnek ezek a fotók, mégis sötét titkokat őriznek: felkavaró a történetük

Kedves, családi képek és vidám emberek szerepelnek az ártalmatlannak tűnő képeken, a valóság azonban sokkal sötétebb a látszatnál.

ártalmatlan-fotók-borító
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A fényképezés feltalálásával egy új dimenziója nyílt meg a fontos pillanatok megörökítésének, és amíg kezdetben csak a legfontosabb eseményeknél kerültek elő a kamerák, ma már szinte bármikor bármit dokumentálhatunk.

Sok olyan kép készült a történelem során, amik teljesen ártalmatlannak és hétköznapinak tűnhetnek, azonban a történetük megismerése egészen más megvilágításba helyezi őket, és ezek után már többet nem tudunk úgy rájuk nézni, ahogy először tettük.

Átlagos fotók és a mögöttük rejlő valóság

Sokszor előfordul, hogy egy kép többet mond ezer szónál, ebben az esetben viszont inkább a háttértörténet miatt váltak érdekessé és hátborzongatóvá a fotók. A rajtuk látható boldogság sajnos nem tartott sokáig, hiszen beárnyékolta őket egy olyan esemény, ami az egész addigi életüket felforgatta, és akár végzetes is volt, mint például John Lennon autogramja a későbbi gyilkosának.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

(Képek forrása: Reddit)

Ezt is szeretjük