Százezreket spórolhatsz

Ezért éri meg az új árfolyamrögzítés

A támogatások a korábbinál vonzóbbá teszik az egyébként népszerűtlen árfolyamrögzítést.

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A kormány és a Bankszövetség december közepén írta alá azt a megállapodás, amely átalakítja az eddig meglehetősen népszerűtlen árfolyamrögzítés szabályait. A legjelentősebb változás, hogy a kormány és a bankok átvállalják a költségek egy részét. További módosítás, hogy az árfolyamrögzítés időtartama a korábbi három év helyett öt év is lehet.

A megállapodás értelmében a gyűjtőszámlán csak a ki nem fizetett összeg tőketörlesztéssel arányos része halmozódik, a hitel rögzített árfolyam feletti részéből származó kamattörlesztés nem, mivel azt az állam átvállalja.

Százezreket fizet ki helyetted az állam

Mit jelent ez? Tegyük fel, hogy a törlesztőd 100 ezer forint. A kamattörlesztés ebből 70 ezer forint, a tőketörlesztés 30 ezer forint. A törlesztőd az árfolyamrögzítés után 80 ezer forintra csökken, vagyis havi 20 ezer forintnyi összeget kell kifizetned később.

Ám ennek a 20 ezer forintnak is van kamat- és tőketörlesztő része, az arány ugyanaz: 70%-30%. Számszerűsítve: a tőketörlesztés rész a 20 ezer forintból 6 ezer forint, a kamattörlesztés rész pedig 14 ezer forint. Az állam ezt a 14 ezer forintot vállalja át, neked a 20 ezer forintos különbözetből 6 ezer forintot kell kifizetni - amire egyébként szintén van kamat, a Budapesti Bankközi Forint Hitelkamatláb - BUBOR -, ami jelenleg mintegy 7%.

A Pénzcentrum.hu számításai szerint egy 2008-ban 20 évre felvett 7 milliós hitelnél a törlesztőrészlet közel 30 ezer forinttal, 91 ezer forintról 66 ezer forintra csökken az árfolyamrögzítés következményeként. A törlesztő 2017 után 98 ezer forintra nő, ami alig 7 ezer forintos pluszt jelent, az elengedett tartozás - az az összeg, amit a bank és a kormány átvállal - viszont megközelíti az egymillió forintot.

Érdekesség, hogy az árfolyamrögzítéssel annál rosszabbul jársz, minél később vetted fel a hitelt. Minél régebben történt ugyanis a kölcsönfelvétel, annál kisebb arányt képvisel a kamattörlesztés nagysága a teljes törlesztőrészleten belül.

Így engesztelik a csalódott közszolgákat

Ez ugyanígy van a közszférában dolgozóknál is, viszont nekik további segítséget is ad az állam. A bankok soron kívül láthatják el őket, a gyűjtőszámlán lévő kamatukhoz kamattámogatást kaphatnak - a gyermekteleneknek 3%-ot, ezen felül pedig minden gyermek után plusz 1%-ot -, mindemellett jogosultak lesznek egy vissza nem térítendő támogatásra is. 

A közszolgák eredetileg a végtörlesztéshez kaptak volna támogatást, melynek határideje február 1. volt. Ez a segítség elmaradt, így a devizahiteleseknek nem maradt más, mint az új árfolyamrögzítés, amit viszont csak 3 hónap múlva, áprilistól lehet igénybe venni.

A kormány feltehetően a két időpont közti "veszteséget" akarja pótolni úgy, hogy kifizeti a ténylegesen megfizetett törlesztőrészletek és az árfolyamgát alkalmazásával fizetendő törlesztőrészletek különbségét. A támogatás a február-július közötti időszakra vonatkozik. 

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?

A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. november 6. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

120 ezer forint plusz

Az engedménnyel további több tízezer forinthoz juthat a devizahiteles közalkalmazott. A fenti példánál maradva: a két törlesztő közötti különbség közel 30 ezer forint. Ha a közszolga az árfolyamgátra való jelentkezéssel kivár júniusig, akkor az négy hónapot jelent, ami 120 ezer forint. Ezt a közalkalmazottnak az állam kifizeti, míg a "sima" devizahiteleseknek ugyanúgy várni kell legalább áprilisig, a várakozás miatti költségeiket viszont nem téríti meg senki.

Ezt is szeretjük