Arany útlevél a Paradicsomba: ezzel temették halottaikat a görögök

A halál elkerülhetetlen bekövetkezése az emberiség számára ősidőktől fogva egy rettentő gondolat volt, de a vallás, a túlvilág pozitív voltába vetett hit és egyáltalán a másvilág létezésének reménye mindig kapaszkodót nyújtott e félelem megélésében.

Kultúránként, koronként változik, kik mikor miben hittek - óhatatlanul rácsodálkozunk a sajátosságokra. Az ősi görögöknél a biztos utat és helyet a Paradicsomba egy, a halott mellé tett útlevél biztosította.

Az ősi görögök számára a Paradicsom az Alvilágnak egy része volt. Egy birodalom, melyet Hádész és gyermek párja, Perszephoné uralt. A Paradicsom, azaz tágabban értelmezve az Alvilág felé vezető út föld alatti barlangokon és utakon át volt a görögök elképzelése szerint megközelíthető, és csak emberek vagy félistenek nyerhettek bebocsátást, ha el tudtak menekülni Hádész kapunál őrködő háromfejű kutyája, Cerberus elől. Ahogy azt Dante Infernója is írja, Hádész birodalma több részből állt, és a holt lelkek attól függően kerültek egyikbe vagy a másikba, hogyan élték életüket. A paradicsomi rész volt az Elysium, a legrosszabb pedig a Tartarus.

Útlevél a Paradicsomba

Az útlevelek szövegét, vagy nevezzük kísérő leveleknek, túlvilágra bocsátó leveleknek, aranytáblákra vésték, ám ezek nem vaskos táblák voltak, hanem inkább vékony, szinte fóliaszerű lapok.

Ezek az írások olyan rituális szövegek voltak, melyek a holtat a túlvilágra vezető útján segítették, és helyet, mi több, különleges helyet biztosítottak számára odaát. A szövegek egyes szám első személyben, az elhunyt szemszögéből íródtak. Tartalmukat tekintve a holt személyazonosságát, tisztaságát voltak hivatottak igazolni, mindemellett az útlevelek, mintegy amulettként védelmet is adtak a túlvilágra vezető úton garázdálkodó gonosz lelkek ellen. A szövegek azt is magukban foglalták, hogyan illik viselkedni a túlvilágon.

Az arany útlevelek latin neve lamellae. A konkrét görög kultúrát, mely ezeket készítette, mindeddig nem sikerült megnevezni, de a szakértők szerint nem is feltétlenül volt kizárólag egy népcsoport vagy kisebb, zárt terület sajátja. A kísérőlevelek zömét, harminc-negyven darabot a régészek az időszámításunk előtti 3-4. századból származó sírokban lelték meg, a Kréta és Észak-Görögország közötti, valamint Dél-Itália Magna Graecia nevű, görögök lakta területein.

Valószínűleg vándor papok terjeszthették el a szokást, akik mindig máshol végeztek megtisztító rituálékat és Paradicsomba bocsátó szertartásokat. Platón ezeket a papokat Orpheuszhoz hasonlította, akiről a görögök úgy tartották, megjárta az Alvilágot, majd élve hazatért.

A szövegek emelkedett hangvételűek voltak. A következő, igazán szép részlet egy dél-itáliai görög sírban talált kísérő levélből való:

Ge és a csillagos Uránusz gyermeke vagyok, mint azt jól tudjátok. Szomjazom, elpusztulok. Kérlek, jöjjetek, és adjatok nekem most az Emlékezés Tavának hűs vizéből.

• temetés
• görögország
• Terasz