Friss! Ikrei születtek a színésznőnek - Néhány héttel korábban, mint várták
Anna Paquin és Stephen Moyer későbbre várták a kicsiket.
Anna Paquin és Stephen Moyer szóvivője megerősítette a hírt, miszerint a pár ikrei világra jöttek. Egyelőre csak annyit tudni, hogy az anyuka és a babák is egészségesek.
Azonban sem a pontos dátumról, sem a kicsik nevéről, de még a nemükről sem árultak el információt a nagy nyilvánosságnak.
Néhány héttel korábban érkeztek
A pár idén áprilisban erősítette meg hivatalosan is a hírt, miszerint babát várnak, arról azonban nem nyilatkoztak, hogy mikor érkeznek a kicsik. Most is csak annyit lehet tudni, hogy az ikrek a várt időpontnál néhány héttel korábban érkeztek, de mamájukkal együtt jól vannak.
Anna Paquin és Stephen Moyer mindketten a True Blood sorozatban játszanak. Anna a különös képességekkel megáldott pincérnőt, Sookie-t, Stephen pedig Billt, a vámpírt alakítja, és a történet szerint sem közömbösek egymás iránt.
A való életben Paquin és Moyer két éve házasok, 2010 augusztusában keltek egybe. Míg Anna nyugodtan viselte a terhességet, a 42 éves Stephen, akinek egy korábbi kapcsolatából már van két gyereke - a tízéves Lilac és a 12 éves Billy - nagyon izgatott volt a kicsik érkezése miatt.
- Mindennél jobban szeretem a gyerekeimet - mondta a színész korábban a US magazinnak. - Ők a legnagyszerűbbek az életemben, most, hogy még kettő lesz belőlük, minden sokkal őrültebb lesz, de ez így is szuper.
Michael McMillian, aki a sorozatban Steve Newlint játssza, azt nyilatkozta, hogy a forgatások alatt az egész stáb nagyon odafigyelt a kismamára, aki remekül viselte a terhességet, mostanra azonban biztosan örül, hogy egy kicsit visszahúzódhat a rivaldafényből, és csak magával, a babákkal és a férjével foglalkozhat.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A színész hozzátette, hogy Stephen már most is nagyszerű apuka, Annával pedig, aki alig várta, hogy megérkezzenek a kicsik, remek párost alkotnak, így biztosan csodálatos szülők lesznek majd.
OLVASD EL EZT IS!
- miley cyrus
- videó
Ezt látnod kell! Házi videók kerültek fel a netre Miley Cyrusról
- robert pattinson
- kristen stewart
Újra együtt a Twilight sztárjai! Robert megbocsátott
- gyerek
- justin bieber