Fontos határidő közeleg: nagyon sok család érintett
Ne felejtsd el ezeket a dátumokat!
Április 18-19-én lehet jelentkezni az általános iskolákba, és az óvodai beiratkozás április 20-án kezdődik - közölte az Oktatási Hivatal (OH) pénteken az MTI-vel.
Általános iskolai jelentkezés és óvodai beiratkozás
Közleményükben azt írták, hogy április 20-tól május 20-ig tart az óvodai beiratkozás, az óvodakezdés halasztása pedig április 15-ig kérelmezhető.
Hangsúlyozták: minden gyermeknek, aki augusztus 31-ig betölti a 3. évét, szeptembertől legalább napi négy órában óvodai nevelésben kell részesülnie annak érdekében, hogy időben elkezdődhessen a közösségbe szoktatása és felkészítése a majdani iskolakezdésre. A felvételt a szülőnek, gondviselőnek kell kérelmeznie. Az Oktatási Hivatal (OH) levélben hívta fel az érintett szülők, gondviselők figyelmét a határidőkre, tudnivalókra.
A kötelező felvételt biztosító köznevelési intézmények listája és a körzethatárok elérhetők az OH honlapján. Adott településen a beiratkozás módjáról és pontos idejéről az óvoda, illetve az önkormányzat ad tájékoztatást - ismertette a hivatal.
Tudatták azt is, hogy az óvodakezdés halasztását április 15-éig kérelmezhetik a szülők a területileg illetékes járási hivatalnál. Ha családi körülményei, sajátos helyzete ezt indokolja, a gyermek egy évig (annak az évnek augusztus 31-éig, amelyben negyedik évét betölti) menthető fel az óvodai foglalkozások alól, különös méltánylást érdemlő esetben, újabb kérelem alapján annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek az ötödik életévét tölti be.
A tájékoztatás szerint a bölcsődék legkésőbb 2024. április 15-éig jelzik az OH-nak, ha az óvodaköteles korba lépő gyermek - a jogszabályban meghatározott esetben - további egy évig bölcsődei ellátásban vesz részt. Ekkor nincs szükség óvodai beiratkozásra, de javasolt, hogy a szülők egyeztessenek a bölcsődével. Nem kell beiratkozni akkor sem, ha a gyermek a kötelező óvodai nevelést a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálattal jogviszonyban, korai fejlesztés és gondozás keretében teljesíti.
Kiemelték: minden gyermek, aki augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét, tankötelessé válik. A tankötelezettség halasztása kizárólag azok esetében lehetséges, akik számára az OH engedélyezte, hogy további egy nevelési évig óvodában maradjanak, vagy akik rendelkeznek a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottsága által kiállított szakvéleménnyel.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A tanköteles gyermekek iskolai beiratkozására április 18-19-én van lehetőség. A gyorsabb és gördülékenyebb ügyintézés érdekében az adatok a beiratkozás előtt online beküldhetők a KRÉTA rendszerben. A beiratkozással kapcsolatos hasznos tudnivalók ugyancsak a KRÉTA rendszerben olvashatók: https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap - közölte az OH.
A közleményben kitértek arra is, hogy ha a gyermek óvodakötelezettségét vagy tankötelezettségét Magyarország területén kívül teljesíti, azt a szülőnek be kell jelentenie a hivatalnak. A bejelentéshez használható űrlap elérhető az OH honlapján, és elküldhető ügyfélkapus hitelesítéssel elektronikusan vagy postán a következő címre: Oktatási Hivatal, Köznevelési Nyilvántartási Főosztály, 1363 Budapest, Pf. 19.
5 élménydús nyári napközis tábor, ahova visszavágyik majd a gyerek - Festhetnek, és falat mászhatnak
A nyári napközis tábor hatalmas segítség a szülőknek, - nem mindegy azonban hova viszed a gyereket.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary