Ez most nem olyan állatos cukiság lesz, mint amiket eddig láttál!
Az, hogy miként viszonyulsz az állatokhoz, nemcsak a te életedre, hanem mindannyiunkéra kihat.
Szereted az állatokat? A kérdésre a többség valószínűleg igennel válaszol. De vajon azt is tudják-e, hogy az általuk szeretett lények közül milyen sokan élnek méltatlan vagy egyenesen kegyetlen körülmények között, illetve pusztulnak el tökéletesen feleslegesen?
És tisztában vannak-e azzal, hogy ez miképpen hat ki közös - nem utolsósorban pedig egyetlen - lakóhelyünk, a Föld állapotára?
Állatok világnapja - Állatvédők könyve
Október 4. hagyományosan az állatok világnapja, egyben az őket testvéreinek tekintő Assisi Szent Ferenc emléknapja is.
Korántsem véletlenül éppen ezen a napon mutatja be 17 órától az Aranytízben Bonifert Anna Állatvédők könyve című művének második, bővített kiadását.
A tudományosan igazolt tények és saját tapasztalatok alapján írt könyv révén - dacára a számos tévhitnek és szándékos félrevezetésnek, ami makacsul tartja magát az állatvédelem kapcsán - képbe kerülhet az, aki érdeklődik a téma iránt, netán lehetőségei szerint maga is tenni szeretne, csak nem tudja, hogyan induljon el és hová fordulhat.
10 állat, aki ki fog halni
Ha nem következik be a közeljövőben komoly változás a környezetvédelem szemléletében, nagy a valószínűsége, hogy ezeket az állatokat már a gyerekeink sem fogják látni. Kattintsd végig a galériát!
Éveken belül kihalnak! Képeken 10 állat, melyet a gyerekeink már nem fognak látni
Nézegess képeket!
ElolvasomNemcsak embertelen, ciki is
Milyen jogaik vannak - illetve sokszor sajnos inkább csak lennének - az állatoknak? Miért ciki a szőrme és a bőr - azon kívül, hogy esetleg kutyától vagy macskától származik? Mi a baj a delfináriumokkal, a cirkuszokkal és az állatkertekkel, amelyeken olyan jól szórakozik a család apraja-nagyja? Valóban szükség van állatkísérletekre, vagy kiválhatóak lennének valamilyen módon, ha éppen nem fűződne számos érdek a jelenlegi áldatlan gyakorlat fenntartásához? "Boldog tojás, boldog tej" - léteznek-e humánus állatgazdaságok? Hogyan függ össze a nagyüzemi állattartás vízkészletünk megcsappanásával és szén-dioxid-kibocsátásunk növekedésével? Miként lehet egészségesen és lemondásoktól mentesen élni hús nélkül - és általában bármiféle állati eredetű táplálék nélkül?
Szellemi-biológiai táplálék
A fentieken túl számos más kérdést is megválaszol a hazánkban a maga nemében egyedülálló könyv - addig is ízelítőt kaphatsz belőle Karalyos Gábor színművész jóvoltából, aki a bemutatón felolvas néhány részletet.
A szervezők pedig nemcsak szellemi, hanem biológiai táplálékkal is várnak: mindenféle állati eredetű hozzávalótól mentes finomságokat tesztelhetsz. Ha van kutyád, őt is viheted!
Így is életet menthetsz
A könyvnek nincs fix ára, megvásárlásával a Vegán Állatvédő Egyesületet támogathatod. Továbbá a szerző minden állatvédő szervezetnek örömmel ad belőle csupán azon az áron, amibe a nyomdai előállítás került, hogy azok saját támogatói körükben terjesztve adományokat gyűjthessenek saját tevékenységükre, függetlenül attól, hogy milyen állatokat mentenek. Aki pedig valamiért nem tud vagy nem akar fizetni a kiadványért, pdf formátumban ide kattintva is letöltheti.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- műtét
- betegség
5 hetes korukra már szemük sem volt a kiscicáknak
- állat
- állatvédelem