Állást keresel, de folyton elutasítanak? Így kerülhetsz a többi jelölt elé

A kormány kiemelkedő támogatást nyújt a hátrányos helyzetűeknek.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A kormány a hátrányos helyzetű álláskeresők segítésének érdekében egy 60 milliárd forintos program elindításáról döntött. A program a munkanélkülieknek képzéseket ajánl, a munkáltatóknak pedig egy elég nagymértékű járulékkedvezményt.

A kormány reméli, a program eredményeként könnyebben elhelyezkednek majd a kevésbé vonzó munkaerő-piaci státusszal rendelkezők. A Nemzetgazdasági Minisztériumtól megtudtuk, a program 2011-2015 között megközelítőleg 70 ezer hátrányos helyzetű álláskereső foglalkoztatását segítheti elő.

A projekt keretében az alacsony iskolai végzettségűek, az elavult szakképesítéssel rendelkezők, a pályakezdők, a gyes, gyed után visszatérők, az 50 év felettiek, a bérpótló juttatásban részesülők és a tartós munkanélküliséggel veszélyeztetettek kaphatnak támogatást.

A projekt által nyújtott támogatásokat a kormányhivatalok rendszerében működő munkaügyi központok kirendeltségein keresztül lehet igénybe venni, és a számukra kiadott iránymutatások, például a fenti célcsoport-meghatározás alapján a munkaügyi központok döntenek arról is, hogy ki veheti igénybe a támogatást.

Mit kaphat a leendő munkáltatód?

Ha 50 év feletti vagy, és a kiszemelt munkáltató úgy dönt, hogy téged vesz fel a pozícióra, akkor az állam kiemelkedően támogatni fogja ezért a foglalkoztatódat.

Az első négy hónapban például nem kell a cégnek fizetni semmit utánad, mivel átvállalják helyette a munkabéred és járulékaid 100%-át - maximum a minimálbér kétszerese és annak járulékai erejéig.

A második négy hónapban a támogatás a felére csökken, azaz ekkor már csak a munkabéred és járulékaid legfeljebb 50%-át vállalják át. Az utolsó négy hónapban pedig a bért már neki kell fizetni teljes egészében, a járulékokkal viszont továbbra sem kell törődnie.

Ha ezzel a támogatással alkalmaz a munkáltató 50 év feletti munkaerőt, akkor egy év alatt több mint egymillió forinttal csökkenhetnek a munkaadói terhek. A támogatást egy évnél kevesebb időre is igénybe lehet venni, ekkor ennek megfelelően arányosítják a háromszakaszos támogatást.

Mit kapnak a kismamákat, pályakezdőket foglalkoztatók?

A többi résztvevő - azaz például a kismamák és a pályakezdők - foglalkoztatásához az állam nyolc hónapos időtartamra nyújt támogatást a munkabér és járulékainak 70%-a erejéig, melyért cserébe a munkáltatónak vállalnia kell, hogy a támogatást követően legalább négy hónapig tovább foglalkoztatja a munkavállalót.

Mit kap az álláskereső?

Míg a munkáltatók járulékkedvezményt, addig az álláskeresők képzéseket kapnak. A Nemzetgazdasági Minisztérium közölte: a képzések tekintetében mindazon képzések elvégzésére lehetőség lesz, amelyek valós munkáltatói igényhez igazodnak, vagy konkrét munkahelyteremtő beruházásokhoz kapcsolódnak, és/vagy melyek növelik az álláskereső nyílt munkaerőpiacon való elhelyezkedésének esélyét, és képzettséget, szakképesítést biztosítanak.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A képzésben való részvétel alapvető feltétele, hogy az álláskereső a projekt hat célcsoportjának valamelyikébe tartozzon, és elhelyezkedéséhez a képzés révén megszerezhető képesítés segítséget nyújtson.

Ezt is szeretjük