32 ezer forinttal többet kaphatsz a munkáltatódtól 2018-ban: ezek a feltételek

Idén havi 32 ezer forinttal nő az albérlet-támogatás összege.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az eddiginél szélesebb körben és jóval nagyobb összegben támogathatják az év elejétől munkavállalóik albérletét a vállalkozások - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium - NGM - szerdán közleményben. Az idén mintegy havi 32 ezer forinttal nő az albérlet-támogatás összege.

A mobilitási célú lakhatási adókedvezménnyel, az albérlet-támogatással öt éven keresztül élhet a munkáltató azon munkavállalói esetében, akiknek a lakóhelye legalább hatvan kilométerre van a munkahelytől, vagy tömegközlekedési eszközzel oda-vissza legalább három órára van a munkahelytől.

2017-ben kevesebb volt

Tavaly az alkalmazottak a minimálbér 40%-át kitevő támogatáshoz juthattak havonta adómentesen, idén ez a mérték a minimálbér 60%-ára nőtt az első két évben: 2018-tól 51 ezer forint helyett 82 800 forinttal is támogathatja a munkáltató az alkalmazott lakhatását havonta. A harmadik és a negyedik évben a tavalyi 25-ről a minimálbér 40%-ára, az utolsó évben pedig 15%-ról 20%-ra nő az elérhető támogatás összege.

A közlemény szerint a feltételek is jelentősen enyhültek. 2018-tól az albérlet-támogatás a határozott idejű foglalkoztatottnak is jár, valamint munkaerő-kölcsönzésnél a kölcsönbe vevő vállalkozás is adómentesen nyújthatja az éppen nála dolgozó munkavállalónak. Tavaly nem kaphatott támogatást az a munkavállaló, aki lakás tulajdonjogával, haszonélvezeti jogával rendelkezett a munkavégzés helyén vagy annak környezetében.

Idén már az az alkalmazott sincs kizárva az albérlet-támogatásból, akinek van a munkahelye közelében lakása, de az haszonélvezeti joggal terhelt, vagy az ingatlan tulajdonjogának mértéke nem haladja meg az 50%-ot - közölték.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Idén továbbra is adómentes a munkavállalók elhelyezése azokban a munkásszállásokban, ahol egy lakóhelyiségben csak egy munkavállalót helyeznek el - 2016-ban legalább két embert kellett elhelyezni az adómentességhez ugyanabban a szobában. A lakhatási támogatás adómentes összegével, valamint a munkásszállás kialakítására, fenntartására, üzemeltetésére fordított kiadásokkal a cég még a társasági adóalapját is csökkenti. A kedvezménynek egyetlen korlátja van, az adózás előtti nyereség összeghatára, azt ugyanis nem haladhatja meg - közölte az NGM.

Ezt is szeretjük