Teljesen megváltozik az agyad a koroddal: ez furcsa hatással van a személyiségre

Úgy tűnik, valamiben egyre jobbak leszünk.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sokszor hallani, hogy az emberek ahogy idősödnek, egyre mogorvábbak lesznek, a legújabb vizsgálódások mégis megcáfolják ezt a tévhitet. Sőt, a Cambridge-i Egyetem agykutatóinak álláspontja szerint épp ellenkezőleg történik, kora előrehaladtával ugyanis kevesebb szeszély, több megértés és lelkiismeretesség lesz jellemző az emberek személyiségére.

A kutatók 500 önkéntes alanyon vizsgálták meg 20 év változásait az agykéreg anatómiájára koncentrálva, a legújabb technológia segítségével, az eredmények pedig magukért beszélnek.

Az agy evolúciója

A kutatás abból a feltevésből indult ki, hogy az agykéreg formálódása a személyiségváltozás alapja, amely felelős az ingerültségért, a rosszkedvért, de a kedvességért is. Az emberi agy az evolúció során az emlősökéhez képest mintegy ötszörös súlyarányúvá vált, a koponya viszont nem növekedett meg, ezért a kéreg felszíne még nagyobb és barázdáltabb lett. 

A kutatók rájöttek, hogy az agy területei kapcsolatban állnak az érzelmekkel: a megnyúlt, kevésbé barázdált felület érzelmi labilitáshoz vezet, míg a nagyobb és barázdáltabb felület esetén inkább nyitottság figyelhető meg. Bár számos korábbi kutatás irányult már az éretté válással bekövetkező személyiségváltozásokra, a vizsgálódás ennek biológiai hátterére világított rá. 

Az eredmény szerint tehát akármilyen furcsának is tűnik a felvázolt tendencia, a barázdáltabb felületnek köszönhetően az ember felelősségérzete egyre növekszik, kedvesebbé és lelkiismeretesebbé válik, miközben levertsége és ellenségessége csökken.

Ezt is szeretjük