Egy 76 éves nőt csodál most a világ: elképesztő a története
2019-ben Karen Uhlenbeck kapta az Abel-díjat, melynek történetében először tüntettek ki nőt.

Most először ítélték oda női tudósnak a matematika legrangosabb nemzetközi elismerését, az Abel-díjat. A matematikusok Nobel-díjaként is emlegetett kitüntetést Karen Uhlenbeck, az austini Texasi Egyetem professzora nyerte el a Norvég Tudományos Akadémia döntése alapján. Az indoklás szerint a 76 éves matematikus az analízis, a geometria és a matematikai fizika területén végzett úttörő munkája miatt kapta az elismerést. Ám a tudós nemcsak a szakterületén, hanem a nők szakmai elismerésének kivívásában is úttörő.
Mivel a rangos Nobel-díj nem öleli fel az összes tudományos és művészeti ágat, az alapító Alfred Nobel számára idegen szakterületek hasonló presztízsű kitüntetéseit szokás az adott tudományág Nobel-díjának nevezni. A matematika esetében ez az Abel-díj, melyet évente egyszer adnak át olyan matematikusoknak, akik valamilyen szempontból kiemelkedő munkát végeztek.
Első alkalommal kapta nő az Abel-díjat
Az Abel-díjat a Nobel-díj mintájára alapította a norvég kormány 2001-ben, Niels Henrik Abel matematikus születésének 200. évfordulója alkalmából, és először 2003-ban adták át. A díjazottat - vagy díjazottakat - mindig nemzetközi bizottság jelöli ki, melynek 2004 és 2006 között egy magyar tagja is volt, a Magyar Tudományos Akadémia jelenlegi elnöke, Lovász László személyében.

2003 óta tizenkilencen kapták meg az elismerést, köztük két magyar származású tudós: 2005-ben Lax Péter, 2012-ben pedig Szemerédi Endre lett Abel-díjas matematikus. Ám egészen mostanáig kizárólag férfiakat tüntettek ki, így a legfrissebb díjazott, Karen Uhlenbeck ebben is úttörőnek számít. Jelenleg a díjról rendelkező ötfős nemzetközi bizottságnak egy női tagja van, a 72 éves norvég matematikus, Ragni Piene.
Karen Uhlenbeck, a sokszor első nő
Karen Keskulla Uhlenbeck 1942. augusztus 24-én született az ohiói Clevelandben. Első diplomáját 1964-ben vehette át a Michigani Egyetemen, 1968-ban pedig PhD-fokozatot szerzett a Brandeis Egyetemen. Sokáig nem talált állandó állást, mivel azokban az intézményekben, ahol férje, a biokémikus-biofizikus Olke C. Uhlenbeck is tevékenykedett, nem alkalmazták tartósan a részrehajlást megakadályozó törvény miatt.
Később elköltözött, és 1976-tól kezdve megfordult az Illinoisi, a Chicagói és a Texasi Egyetemen is. Generációja egyik legjobb matematikusaként 1983-ban MacArthur-ösztöndíjat kapott, amit Zseni-díjnak is neveznek, 1986-ban pedig az Amerikai Tudományos Akadémia első női tagjának választották. 2000-ben Nemzeti Tudományos Éremmel tüntették ki, 2007-ben pedig - kategóriájában szintén első nőként - megkapta az amerikai matematikusok egyik legnagyobb elismerését, a Leroy P. Steele-díjat.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
1993-ban alapítótagként vett részt a Women and Mathematics programban, amely a nők tudományban való érvényesülését támogatja. 1990-ben előadást tartott a Matematikusok Nemzetközi Kongresszusán, és ezzel ő lett a második nő a történelemben, aki felszólalt a gyűlésen: rajta kívül egyetlen hölgy, Emmy Noether német fizikus-matematikus lépett pódiumra 1932-ben.
Számos meghatározó kutatásban vett részt, könyveket, tanulmányokat írt és publikált. Nevéhez fűződnek többek közt a kvantumtérelmélet fizikájában ma már általánosan alkalmazott matematikai alapvetések, és komoly eredményeket ért el a részecskék közötti kölcsönhatások feltárásában is. Jelenleg Princetonban él.
Nobel-díjas nők
A Nobel-díj története több mint egy évszázaddal ezelőttre nyúlik vissza. Ez alatt az idő alatt napjainkig a rengeteg díjazott között mindössze 4%-nyi nő szerepelt.
OLVASD EL EZT IS!
- történelem
- háború