Egészségügy, oktatás, gyermekéhezés: semmi probléma!

Az emberminiszter elégedett

A hiba nem a kormány készülékében van.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Balog Zoltán emberminiszter nagyon elégedett a kormány működésével: a közrádiónak adott interjújában azt is elárulta, hogy mindenki előre tudott lépni az idén, aki akart. Ez az előrelépés pedig részben a kormány intézkedéseinek köszönhető a miniszter szerint.

Balog Zoltán arról beszélt, hogy a legfontosabb cél a demográfiai helyzet javítása volt. Ugyan a statisztikai adatok szerint a népességcsökkenést továbbra sem sikerült megállítani, de 2015 első negyedévében 3,3%-kal több gyerek született, mint 2014 első három hónapjában.

A kormány továbbra is elkötelezett a gyermekvállalási kedv növelésében: a legújabb intézkedés szerint aki három gyereket vállal, az 10 millió forintos támogatást és még 10 millió forint kedvező kamatozású kölcsönt is kap az államtól lakásvásárlásra.

A tanárok miatt szomorú a miniszter

A pedagógusokkal kapcsolatban a miniszter nem érti, miért nem találja a kormány a hangot a tanárokkal, amikor már a negyedik béremelés is megtörtént.

Balog Zoltán ezek szerint nem olvasta a pedagógus szakszervezetek Orbán Viktorhoz nemrég írt levelét: abból kiderül ugyanis, hogy a tanárok nem nézik jó szemmel az oktatás lezüllesztését, nem gyártanak boldogan portfóliókat működésképtelen rendszereken, és nem örülnek annak sem, hogy réges-rég idejét múlt tanfelügyeleti rendszerrel ellenőrzi őket a fenntartó.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Az egészségügyben is vannak sikerek

Az egészségügy helyzetére sem pazarolt túl sok szót az ezért felelős államtitkárságot is irányító miniszter. A múlt héten először végeztek sikeres tüdőátültetést Magyarországon - Balog Zoltán ezt az egy momentumot emelte ki az interjúban. A kritikus mértékű orvoselvándorlás, az egészségügyi szakdolgozók tarthatatlan helyzete, a kórházak infrastruktúrájának állapota közben szinte naponta téma a sajtóban - megoldás pedig nem körvonalazódik a helyzetre.

Kizárt, hogy van éhező gyerek

A Magyarországon nem létező gyerekéhezéssel kapcsolatban Balog elismételte Orbán Viktor korábban elmondott szavait: ma már kizárt, hogy egy gyerek éhezzen Magyarországon, hiszen az oktatási intézményekben garantált a napi három étkezés, illetve biztosítottak a források a szünidei étkeztetésre is.

Elkeserítő a helyzet! Ennyien élnek ma szegénységben Magyarországon

Nézegess képeket!

Elolvasom

A Tárki és a szegénységkutatók adatai azonban következetesen ellentmondanak a kormánynak: napi szinten 50 ezer gyerek éhezik az országban.

A helyzet rendezésére irányuló civil javaslatot nemrég a kormány lesöpörte az asztalról, majd néhány nappal később arra utasította az önkormányzatokat, hogy a jövő évben már az iskolai szünetek idejére is biztosítsanak ingyenes étkezést a rászorulóknak.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt.

Ezt is szeretjük