A 20. század legmegdöbbentőbb eltűnése

Hová lett a világhírű feminista?

Amelia Earhart eltűnése máig a történelem egyik nagy rejtélye.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A repülés koronázatlan királynője, médiaszemélyiség, híres feminista és sok nő példaképe volt egyszerre. Amelia Earhart beférkőzött a repülés férfiak uralta világába, új női rekordokat állított fel, bátorságára sokan figyeltek fel. Egész Amerika odavolt érte, feledtetni tudta a gazdasági válság nehézségeit, nemzeti hősként ünnepelték. Miközben azonban 1937-ben megkísérelte körberepülni a Földet, nyoma veszett. Eltűnése sokkolta a nemzetet, és máig nem találtak rá nyilvánvalónak tűnő okot.

Úttörő volt a nők között

Az 1987-ben született Earhart jómódú családba érkezett. Torontóban kórházi ápolónak tanult, az első világháború során pedig egy katonai kórházban dolgozott önkéntes nővérként. 1920-ban családjával Kaliforniába költözött, itt szeretett bele a repülésbe is. Hamar megtanult repülni, két évvel később pedig felállította a nők magassági rekordját 4667 méterrel. Ahogy teltek az évek, egyre nagyobb megbecsülésben volt része pilótaként. Ő volt az első nő, aki átrepülte az Atlanti-óceánt Nagy-Britannia és Amerika között.

Körbe akarta repülni a Földet

1937. június 1-jén Earhart Miamiban, Florida államban szállt fel, hogy Electra nevű gépén körberepülje a Földet. Az útra csak navigátora, Fred Noonan kísérte el. Először Puerto Ricóba indultak. Dél-Amerikából Afrikába repültek, következő úti céljuk a Vörös-tenger volt. Június 29-én Új-Guineában voltak, és készen álltak a hosszú útra, hogy átszeljék a Csendes-óceánt. Már majdnem hazaértek. Greenwichi idő szerint 0.00-kor hagyták el Új-Guineát, az Egyesült Államok parti őrségének hajója, az Itasca pedig Hawaiihoz közel, a Howland-szigetnél állomásozott, hogy biztosítsa a rádiós összeköttetést.

Örökre eltűnt

Sosem érkeztek meg. Earhart reggel 7.42-kor küldött egy üzenetet az Itascának, melyben közölte, hogy nem látják a hajót, emellett üzemanyagszűkében vannak.

A rövid üzenetet csak 8.45-kor kapták meg, ezután nagy csönd következett. Az amerikaiak, akik rádiójukon kísérték figyelemmel az eseményeket, teljesen összetörtek. Roosevelt elnököt is megrázták a történtek, 66 katonai repülőgépet és kilenc hajót indított útnak a gép keresésére, de nem találtak semmit. 1937. július 18-án a kutatást beszüntették. Amelia Earhart és Fred Noonan eltűntek.

A 15 legrejtélyesebb, misztikus személy a történelemben

Nézegess képeket!

Elolvasom

Öngyilkosság lehetett?

Az köztudott volt, hogy Earhart vérhasban szenvedett az úton - talán a betegség befolyásolta józan ítélőképességét, és ez okozta a vesztüket. Az öngyilkosságot sem lehet kizárni - Earhart állandóan a média figyelmének és elvárásainak a középpontjában állt. Az is előfordulhatott, hogy ő döntött úgy, hogy eltűnik a világ szeme elől, és új életet kezd. Egyesek úgy tartják, hogy egy kis szigeten élt, szerény körülmények között, egy helyi halásszal.

Titkos küldetés a náci párt ellen?

Felmerült az az elgondolás is, hogy Earhart Roosevelt elnök megbízásából titkos küldetést hajtott végre, mely szerint az lett volna a feladata, hogy amerre jár, feltérképezze a nácik tevékenységét. Az, hogy a németek lelőtték vagy elfogták, magyarázatul szolgálhatna arra, hogy Roosevelt ekkora katonai erőket mozgósított a keresésére, talán titkos amerikai információk kiszivárgásától tartott, vagy hasznos adatokat remélt a nácikkal kapcsolatban.

Merészebb feltevések

Egyes összeesküvés-elméletek szerint lehet, hogy Earhart egy, a Bermuda-háromszöghöz hasonló időhasadékba repült bele. Ez magyarázatul szolgálna arra, hogy miért nem működött a rádió-összeköttetés a repülő és az Itasca között, valamint alátámasztaná Amelia zavarodottságát is. Talán a gépe egyszerűen a múltba vagy a jövőbe veszett.

A náci pártot taglaló teória fonalán haladva további elképzelések szerint a japánok fogták el Earhartot, és arra kényszerítették, hogy a rettegett Tokiói Rózsaként szálljon fel a levegőbe. Ez volt az a női propagandagépezet, mely szörnyű csapásokat mért az amerikai katonai morálra a második világháború ideje alatt.

Mások szerint Earhart amerikai kém volt, és esetleg zavaró információk juthattak a fülébe munkaadóiról, minek következtében a légierő lelőtte a gépét, majd a látszat kedvéért hősiesen a keresésére indultak, és közben megbizonyosodtak arról, hogy semmilyen bizonyíték nem maradt az üggyel kapcsolatban.

Még több híres nő
Nem Amelia volt az egyetlen nő a történelemben, kinek története felbolygatta az egész világot. Ha többet akarsz tudni, böngéssz Női linkgyűjteményünkben!

A leghomályosabb pont

Earhart eltűnése után egy hétig több hajón vagy repülőn dolgozó rádiós munkatárs vett vészjelzéseket, melyek a Gardner-sziget szomszédságából érkeztek. Lehetséges, hogy Earhart ott landolt, ahol viszont furcsamód mégsem találtak soha semmit. 60 évvel a tragédia után a kutatók úgy gondolják, hogy végre rábukkantak Earhart ruhájának egy darabjára, ez pedig maga után vonja azt a kérdést: hogyhogy nem vették ezt észre ezelőtt?

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Cikkünk David Southwell és Sean Twist Rejtélyes esetek - A legérdekesebb összeesküvés-elméletek című könyve alapján készült, mely az Alexandra Kiadó gondozásában jelent meg.

OLVASD EL EZT IS!

  • történelem
  • gyilkosság

Mégsem halt meg a hercegnő?

Ezt is szeretjük