Az ízléstelenség nem a társadalom bűne, hanem a hatalomé, ami lezüllesztette - Alföldi Róbert újra az Átriumban

Izgatottan lépek be az Átrium előterébe, amelyhez Alföldi Róbertnek és egykori társulatának, a Kultúrbrigádnak köszönhetően megannyi szép emlék köt. Ugyanazok az asztalok, a fények, az illatok. A társulat búcsúja óta még csak át sem léptem a küszöböt, keserédes a visszatérés, de Alföldi miatt boldogan megteszem, ahogy rajtam kívül még várhatóan rengetegen tenni fogják. A színész olyan erővel és ma különösen érvényes igazságokkal tér vissza Thomas Bernhard főhőseként, hogy beleremeg a színház. 

A színházcsináló

A történetben Bruscon (Alföldi Róbert), a Nemzet Színésze Utzbachba, egy apró osztrák faluba érkezik vendégjátékra Történelem Kereke című drámájával, ahol az egyszerű, de szívélyes fogadtatás ellenére az előadást megelőző pár órában gyakorlatilag mindennel baja van, és ezt nem rest szóvá tenni. A dohos levegő, a poshadt csapvíz, az olcsó műanyag kerti székek és a nyomasztó, öreg színpad mind-mind méltatlan az egykor ünnepelt színészlegendához. Kiégés, mellőzöttség, reményvesztett és feje tetejére fordult társadalom okozta súlyos egzisztenciális válság uralja végig a hangulatot, még a humor is a meg nem értettségből fakad.

Úgy érzi, idiotizmus, tehetségtelenség és igénytelenség veszi körbe, de legalábbis: vagy ő őrült meg, vagy a világ körülötte. Jókora adag gőggel kérdezi fel az utzbachi művelődésszervezőt (Ficzere Béla), aki megengedően, türelmesen hallgatja végig a színész kíméletlen és nyers kritikáit, cinikus megjegyzéseit is. Az sem segít sokat a helyzeten, hogy kiderül: épp a szent véreshurka-napon érkeztek Utzbachba, amikor senkinek nincs ideje kultúrával foglalkozni.

A meg nem értett színészóriás rendre megalázó helyzetbe hozza kis létszámú társulatát is: az előadást végigköhögő kolléganője, Agatha (Buza Tímea), valamint a két fiatal tanítvány (László Lili és Németh Áron Valentin) kénytelen állni a tehetségüket megkérdőjelező személyes sértéseket, generációjuk ekézését, és megpróbálni megfelelni, de legalábbis elnézni mindent kétségkívül felülmúlhatatlan, ámbár zsarnokoskodó tanítójuknak.

A #metoo időszakában felkavaró szálakat pedzeget a rendező stílusával, viselkedésével, és az olyan sokatmondó kiszólásaival, mint a "meg kellene tanulni használni a díszletet", gipszelt kezű színésznövendékére célozva.

Komikumig ismételt dilemmaként merül fel a darabban, hogy a helyi tűzoltóparancsnok - művészet ide vagy oda - biztonsági okokból ellenzi a vészfény kikapcsolását a művelődési házban, Bruscon viszont ettől teszi függővé a grandiózus színdarab sikerét. 

Az eltúlzott felháborodást néha megengedő, már-már megbánó hangnem váltja fel, a vidékről származó, onnan sikeresen kitörő művész hiúsága mögött alapos magyarázatot kapunk a kiábrándultságra is, és idővel egészen mély morális kérdések kerülnek felszínre.

Thomas Bernhard eredeti, 1985-ben bemutatott drámája egy erős kiindulópontot jelent csupán a mű számára, Pelsőczy Réka kiváló rendezésének, Alföldi Róbert briliáns színpadi jelenlétének és hiteles színházcsináló személyének köszönhetően a darab tökéletesen megállja a helyét 2025 Magyarországán.

A folyton kigáncsolt Bruscon szakmailag és emberileg is meghasonlik a társadalmi tendenciák láttán. A fásultság zárójelbe teszi az alázatot, az előítéletesség, az önreflexió hiánya már rég beleégett a hatalom akarata előtt meghajolni képtelen színész-rendező lelkébe. De vajon a színházcsinálás mint nemes cél, mint szent tevékenység felülírhatja-e a lesújtó szembesülést a szánt szándékkal lealjasított társadalmi igénnyel? Adhat-e elég motivációt ma egy művésznek, hogy Petőfi szavaival élve a halál majd szemeit szelíd, lágy csókkal zárja be, s virágkötéllel, selyempárnán bocsátja le a föld mélyibe, miközben az ország mentálisan romokban hever?

Bruscon egy olyan világban kénytelen élni, ahol az ízléstelenség és a szabadságvágy megszűnése nem a társadalom belső hibájából fakad. A színdarab második felében a színész egy szorongató monológban világít rá arra, hogy képtelen megbocsátani a hatalomnak, melynek legnagyobb bűne, hogy kisajátította és tönkretette a kultúrát, megosztotta a társadalmat, és parazitaként rágja az emberek lelkét.

Lehetne megalkuvó, állhatna a történelem rossz oldalára, lehetne még mindig a Nemzeti Színház igazgatója, szerepelhetne kampányvideókban, ő mégis képtelen erre. Sosem fog meghunyászkodni, de nem is fogja feladni: ő a szembeszélben is itt lesz, és színházat fog csinálni. Mi pedig csak szűnni nem akaró vastapssal tudjuk ezt meghálálni.

Thomas Bernhard A színházcsináló című darabját Bíró Bence dolgozta át, melyet az Orlai Produkciós Iroda az Átriumban tűzött műsorra Alföldi Róbert, Ficzere Béla, Buza Tímea, László Lili és Németh Áron Valentin szereplésével, Pelsőczy Réka rendezésében.

(Képek: Facebook/Orlai Produkciós Iroda - Éder Vera.)

• alföldi róbert
• pelsőczy réka
• orlai produkció
• kritika
• ajánló
• programajánló
• színház
• Terasz