7 éven át meddő volt. Ikrei ma 5 évesek

A szerző saját tapasztalatait osztja meg az olvasóval, hogyan és honnan merítsen erőt, merre keresse a megoldást, ha a gyermekáldás valamely okból várat magára. Az egészségügyben tapasztalható, olykor agyonhallgatott visszásságokat bátran tárja elénk. Őszintén vall testi és lelki fájdalmairól, a meddőség okozta traumáról, de ugyanilyen nyíltan ír örömeiről, a gyermekáldás beteljesüléséről.

Az évekig tartó küzdelem és a hiábavalónak tűnő áldozatok ellenére mindig is egy cél lebegett a szeme előtt: soha fel nem adni! Ajánljuk figyelmedbe ezt a humoros, néhol kicsit pikáns, emészthető, mélyen emberi, lélekben csontig lemeztelenedő írást.

Majoros Ildikó: Soha fel nem adni!

A szerző önmagáról

Sajnos az életem örvényei időszakonként lehúznak a mélybe, hogy aztán újra a felszínre szabadulva értékelni tudjam a levegő ízét a számban és a napfény vakítását a szememben. A múltam egyik ilyen vad örvénye a női lét legaljára sodort, és jó sokáig ott is tartott fuldokolva. Ez a meddőség volt. Hosszú, kegyetlen fizikai és lelki harcok után mesterséges megtermékenyítéssel lettem terhes.

Akkor kaptam ismét levegőt, amikor a karomban tarthattam két csöpp gyermekemet. Ott, abban a varázslatban, a szikra felgyúlt a lelkemben és máris meg szerettem volna osztani mindenkivel ezt az érzést, akinek nem adatott még meg: milyen jó is anyává válni. Első könyvem ennek az érzésnek a gyümölcse.

Részlet a könyvből

Az érzelmi labilitásom eredményeképpen a menstruációm soha nem volt pontos, gyűlöltem a testem, így ő sem szeretett engem. Annyira kevés önbizalmam volt, hogy hiába tudtam, hogy nő vagyok, nem viselkedtem úgy, egyszerűen nem mertem az lenni.

Csak kavarogtam bennem a kérdések és zúgott az agyam. Vagy megszállottan lógtam az interneten mindenféle buta vagy hiteles infót kinyomtatva és böngészve vagy álomba zokogtam magam a tehetetlenségtől.

Aztán egyszer csak arra ébredtem, hogy elegem van. Nagyon sok orvosnál jártam, nagyon sok időt vesztegettem, túl drága az életem, az időm és nem engedem, hogy még egyszer belekontárkodjanak a szervezetembe.

Eljutottam már arra a pontra, hogy úgy éreztem, nem vagyok normális. Egyik pillanatban, mint egy dühöngő őrült üvöltöztem és lesöpörtem az asztalról mindent, a másikban fanatikus módon tapadtam a legjobb informátoromra, a számítógépre. A férjemet halálra szekáltam, dühös voltam, elégedetlen, konok és önző. Két kézzel kapaszkodtam belé és közben nem vettem észre, hogy annyira szorítom, hogy nem kap levegőt.

Kisebb-nagyobb problémák és ijedségek után, de nagyon nagy boldogsággal fűszerezett terhesség végén, 2006.02.14.-én, kicsit hamarabb a vártnál, de megérkezett hozzánk a mi kis családunk: elsőként Majoros Csenge 2200gr és 48 cm, másodikként Majoros Olivér 2000gr és 48 cm.

• könyv
• programajánló
• könyvajánló
• kulturális ajánló
• Terasz