Bicskanyitogató, ami Szombathelyen folyik! Itt is elindult a stadionlavina
5 milliárd hiányzik, világklasszis sportolók ihatják meg a levét.
Hogy Szombathely is kapjon új stadiont, azt a stadionépítési hullám elején döntötte el a kormány. Adott is rá az állam 10 milliárd forintot - csakhogy most kiderült: ez nem lesz elég. Valaki kicsit elszámolta magát, úgyhogy még 5 milliárd kellene.
A Szombathelyre tervezett multifunkcionális létesítmény nemcsak a focistáké lenne: terveztek bele kézilabdapályákat, birkózócsarnokot és súlyemelőtermet is. Ezek viszont végül kimaradhatnak a létesítményből.
Szombathely focicsapatának, a Haladásnak most is van egy pályája, ahol a bajnoki meccseket játsszák - ezekre az elmúlt fordulókban átlagosan 2000 néző volt kíváncsi -, ehelyett épülne az új, 8656 férőhelyes stadion.
Az új aréna építésére kiírt pályázatra három építőipari cég is jelentkezett - köztük a közbeszerzéseket mostanában sorra nyerő Swietelsky is -, ám mind a három konzorcium 14 milliárd forintos ajánlatot tett az építésre - tudta meg a Rangadó.hu.
Úgy tűnik, valaki egy kicsit elszámolta magát a tervezésnél. De hogy lehet ekkorát tévedni, amikor elvileg ugyanúgy becsülték meg a költségeket, mint a Fradi vagy Debrecen stadionjánál?
Kicsit több lett, maradhat?
A szombathelyi stadion építésére létrehozott kft.-nél most erősen rágják a körmüket, hogy mi legyen. Egyelőre húzzák az időt, és visszadobták a pályázatokat hiánypótlásra, de előbb-utóbb ki kell találniuk valamit - nincs az a hiánypótlás, amivel 5 milliárdot el lehetne tüntetni. Egy megoldás adódna, ha a város teremtené elő a hiányzó összeget - csakhogy Szombathelynek nincs erre pénze. A költségvetés - úgy tudjuk - évek óta szűkös, erről az a botrány is árulkodik, ami két évvel ezelőtt a város kiváló gyógypedagógia iskolája körül kirobbant. Az önkormányzat valószínűleg ha akarná, sem tudná "megmenteni" az elszámolt stadionépítési költségvetést.
A másik lehetőség az lenne, ha a kormány adna újabb 5 milliárdot az építkezésre. Ha nem ad, akkor viszont nincs más, mint kihagyni ezt-azt a komplexumból, hogy minimalizálni tudják a költségeket. Ez a döntés viszont azt jelentené, hogy a focin kívül az összes sportág rosszul járna a városban. Mivel a stadion elsődlegesen a labdarúgóké lenne, kiszorulhatnak belőle a világversenyeken évtizedek óta kiválóan szereplő szombathelyi súlyemelők, birkózók és nehézatléták is - de a tervezett két kézilabdapálya sem épülhetne meg.
A matek máshol is rosszul megy
Diósgyőrben nemrég hasonló problémák derültek ki: ott nem számoltak a régi stadion bontásának költségeivel, így egy cseppet megcsúszott a 8 milliárdos új létesítmény ára. A kormány valószínűleg megszavazza a Diósgyőrnek azt a csekélyke, 3 milliárd forintos pluszt, ami nélkül nem épülhet meg az új aréna. A bölcsődei dolgozók béremeléséhez szükséges 3 milliárd forint ezzel szemben nem szerepel a költségvetésben.
A magyar labdarúgó bajnokság mérkőzéseire ősszel átlagosan ezren mentek ki, továbbra is indokolt tehát, hogy sorra épüljenek a 10-15 ezer férőhelyes stadionok - amelyeknek csak a felépítésére adja a sokmilliárdot az állam, a fenntartásukat a sportegyesületeknek és az önkormányzatoknak maguknak kell majd megoldaniuk. Márpedig az 1000 fizető nézőtől hetente befolyó összeg még arra sem elég, hogy egyetlen félidő villanyszámláját kifizessék belőle.
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. További részletek: feminaklub.hu/ Helyszín: MOM Kulturális Központ PromócióVásárolj Femina Klub bérletet!
Képek: www.haladasstadion.hu
OLVASD EL EZT IS!