Miért nem szólhatnak egymáshoz az 51-es körzet dolgozói? Okkal hozták a szabályt
Az 51-es körzet létezését sem vallották be sokáig, azóta sorra derülnek ki a különösebbnél különösebb részletek.
Az 1950-es években létesített 51-es körzet Nevadában, a kiszáradt Groom-tó déli részén található titkos terület, katonai bázis. Létezését évtizedeken át titkolták. Még csak hat éve lesz idén, hogy a CIA nyilvánosan kimondta, hogy az 51-es körzet valóban létezik.
Erre úgy került sor, hogy a CIA elismerte, a területen felderítő eszközöket és fegyvereket teszteltek. Minthogy a tesztelés helyszíneként szolgált, ezzel a bejelentéssel egy időben az 51-es körzet létezését is alátámasztották. Bár katonai bázisnak mondják, sokak szerint az 51-es körzet nem kizárólag hadászati célú, hanem titkos földönkívüli kísérletek színtere is. Erre az elrugaszkodott feltételezésre azonban egyelőre nincs bizonyíték.
Miért nem beszélnek dolgozói? Hogy hívták eredetileg, és miként került a CIA ellenőrzése alá? Három érdekesség következik a titkos katonai bázisról.
Az 51-es körzet dolgozói nem beszélhetnek
Az 51-es körzetben tevékenykedőket szigorú titoktartás kötelezi, tehát alapvetően nem beszélhetnek arról, ami ott bent történik. A hallgatást azonban nemcsak ilyen módon, kifelé várják el tőlük, hanem egymás között is. De vajon hogyan zajlik a munka kommunikáció nélkül?
Természetesen nem maximális csend uralkodik a körzetben. Az egyes, különböző részlegek dolgozói nem kommunikálhatnak egymással, csak a közvetlen kollégák válthatnak szót annak érdekében, hogy a titkos projektek semmiképp ne kerüljenek napvilágra. A rendszer jól működik, mivel a mai napig nem tudni, mi az, amivel az 51-es körzetben ténylegesen foglalkoznak. Különös, már-már vicces módon az 51-es körzet pilótái még a saját küldetésüket sem ismerik, olyannyira titkos mindaz, ami a falak közt zajlik.
Eredetileg nem így hívták az 51-es körzetet
Ahogy az ott zajló műveleteknek is, úgy magának az 51-es körzetnek is volt fedőneve. Neve nem volt mindig ennyire száraz és egyszerű. Eredetileg, meglepő módon Dreamlandnek hívták. Ez némiképp ellentmondásosnak tűnik, hiszen katonai és titkos műveletek színtereként nem jutna eszünkbe épp így elnevezni, de nem is a varázslatossága miatt kapta ezt a nevet. Edgar Allen Poe-nak az azonos című verse olyan sorokat tartalmaz, melyek az 51-es körzetet kiválóan jellemzik. Ilyen asszociáció útján keresztelték először Dreamlandnek a körzetet. A valóban találó sorok így szólnak:
"de átutazva útas ember
rá nyíltan nézni nem bir, nem mer,
titkát halandó gyenge szem
nem látja nyitva sohasem,
mert tiltja szigorú királya
rojtos pillát emelni rája
s igy vándorlélek itt csak mintegy
homályüvegen át tekint - s megy."
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Eisenhower elnök bízta a CIA gondjaira az 51-es körzetet - de miért?
Amikor az 51-es körzet létesült, Amerikában D. Dwight Eisenhower elnök volt az élen. Ő volt, aki afelől határozott, hogy milyen szerv fogja felülvizsgálni a katonai bázis működését. Először a hadsereg és a CIA közösen végezték a feladatot, idővel azonban a CIA szerette volna egyedüli ellenőrzése alá vonni az 51-es körzetet. Néhányan a CIA-től leültek Eisenhowerrel tárgyalni, és abban az egyetértésben keltek fel az asztaltól, hogy a CIA lesz a kizárólagos felülvizsgálója a titkos katonai bázisnak.
Bár ez elsőre nem tűnik nagy hírnek, alaposabban megvizsgálva mégis az. Vajon mi hangozhatott el a zárt ajtók mögött, amivel meggyőzte az elnököt a CIA? Ha végül megadta nekik az egyedüli felügyelet jogát, olyan szintű folyamatoknak kell odabent történnie, melyeket igencsak nagy körültekintéssel kell kezelni. Bár a hadsereg is nyújt asszisztenciát az 51-es körzet működtetésében, nincsenek ott jogaik, csupán feladatokat hajtanak végre.
Coverkép és ajánlóképek: Wikimedia Commons/X51.
2022-ben nyitna az első űrhotel? A hotel Aurora nem kerülne az olcsó szállások listájára
Nézegess képeket!
Elolvasom