Baba Vanga szörnyű próféciái 2019-re: több ismert embernek is balszerencsés évet jósol

A Balkán Nostradamusának próféciái több alkalommal is beteljesültek: 2019-re természeti csapásokat és gazdasági összeomlást jósolt.

Baba Vanga

Esztendőről esztendőre sokan kíváncsian várják, így 2019-ben is, hogy a világ legnevesebb jósainak jövendölése vajon beigazolódik-e majd az év során. Baba Vanga, a vak látnok, akinek számos jövendölése megvalósult, 2019-re is mondott jóslatot.

1911. január 31-én, a mai Macedónia területén található Strumica településén született Vangelija Pandeva Guscserova, aki később Baba Vanga néven világszerte ismertté vált. 

A 12 évesen megvakult jövendőmondó 80-85%-ban pontos találataival az egyik legmegbízhatóbb forrásnak számít a jósok közt, és, bár 1996-ban elhunyt, a jövőre vonatkozó próféciái nem szálltak sírba vele. 

2019 - ahogy Baba Vanga látta

Annak ellenére, hogy ő maga sosem vetette papírra a jövőre vonatkozó feltevéseit, segítői megtették helyette: így maradtak fenn a 2019-es évre vonatkozó jövendölései is. Vlagyimir Putyinnak nem lehetnek nyugodt éjszakái, ha hisz Baba Vanga jövendöléseiben: ugyan az elnök ellen már 2012-ben is megkíséreltek egy merényletet, a néhai bolgár jósnő szerint ez megismétlődhet, sőt, szerinte Putyin saját csapatából kerülhet ki az elkövető - a merénylet sikerességéről azonban nem szól a fáma. De nem az elnök az egyetlen orosz, akit veszély fenyeget: egy hatalmas meteorit becsapódását is előre látta Vangelija Oroszország területére 2019-ben. 

putyin trump babushka orosz baba

Amerikában szintén az állam első emberének jósolt sötét jövőt: Trump egy rejtélyes méreg, vagy valamilyen ismeretlen fertőzés miatt elveszíti a hallását, ezt pedig később további károsodások követik majd. Ez a jóslat hátborzongató módon összecseng  azzal a pár évvel ezelőtti eseménnyel, amikor több Kubában szolgáló amerikai diplomata hallása károsult, eleinte megmagyarázhatatlan okok miatt. Ma már tudjuk, hogy egy helyi tücsökfaj okozhatta a rosszullétüket. Az agykárosodást is számba vevő jóslat az elnök családjában is szomorú eseményeket vetít előre: egy autóbalesetben életét veszítheti valamelyik szerette. 

Baba Vanga szerint a természeti katasztrófák egyre gyakoribbak és pusztítóbbak lesznek ebben az évben: a Csendes-óceán térségét érintő földrengések és cunamik fogják sújtani, és olyan országok válnak semmivé, mint Pakisztán, India, Kína vagy Indonézia. Ez mondjuk elég nagyszabású látomás.

Vangelija jóslata alapján a világ gazdasága szintén mélypontra érkezhet: az Európai Unió felbomolhat. Ez a jelenlegi helyzet, a Brexit és a görög hitelek miatt akár be is teljesülhet, ha így folytatódnak tovább a dolgok: a világ bankjai bármelyik pillanatban csődöt jelenthetnek. Görögország, Olaszország és Spanyolország lehetnek az első elszenvedői a végzetes összeomlásnak, legalábbis Vangelija ezeket tartotta a legkiszolgáltatottabb államoknak.

A keleti befolyás erősödése szintén Vanga jóslatának részét képezte.

Ki volt Baba Vanga?

A baljós próféciák kinyilatkoztatója koraszülött csecsemőként látta meg a napvilágot, akiről nem is gondolták volna, hogy életben marad: számos egészségügyi komplikációval jött világra. A javarészt rokonok által felnevelt lány 12 éves koráig normális életet élt, de egy pusztító vihar során olyan szemsérülést szenvedett, mellyel az orvosok nem tudtak mit kezdeni.

Idős korára sorban álltak nála útmutatásért a jövőre.
Idős korára sorban álltak nála útmutatásért a jövőre.

A fiatal lány nem esett kétségbe, miután elvesztette szeme világát: a félholtan megtalált Vangelija ugyanis az égiektől különleges képességet kapott saját elmondása szerint. Képes lett a jövőbe tekinteni, és kommunikálni a szellemekkel. 

Karrier a kis faluban

Mikor kezdtek egyenesbe jönni a dolgai, Vanga 1939-ben súlyos mellhártyagyulladást kapott, amiből az orvosok nem jósoltak felépülést: a lány azonban csodával határos módon új erőre kapott, és hamar lábra állt. A második világháború alatt indult be igazán jóskarrierje. Híre hamar elterjedt, és nemsokára nemcsak a falubeliek fordultak hozzá tanácsért, útmutatásért, hogy szeretteik vajon életben vannak-e. 

Baba Vanga és férje.
Baba Vanga és férje.

A vak jósnő nem maradt pártában: egy bolgár katonához ment férjhez, aki szintén tudásra szomjazva kopogott be Vanga ajtaján, testvérei gyilkosát akarta kézre keríteni, azonban a nő csak úgy árulta el neki, hogy a férfi megesküdött, hogy nem áll bosszút. A pár békésen élte életét a férj szülővárosába, Petrich-be költözve, de a férfi sajnos betegségek sorozata és alkoholizmusa következtében 1962-ben elhunyt. Baba Vanga 1996-ban követte: a halálos ágyán azt állította, hogy egy tízéves francia kislányra száll majd különleges képessége. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Híres látogatók

1942 áprilisában III. Borisz, bolgár cár is Baba Vangához fordult, aki állítólag figyelmeztette őt, hogy az augusztus 26-ákat minden évben igyekezzen biztonságban tölteni. A cár csupán humbugnak tartotta Vangelija jóslatát, miután 1942-ben eseménytelenül telt a nyár vége. 1943. augusztus 28-án azonban tisztázatlan körülmények közt meghalt. Ezt követően egyre magasabb rendű, fontos emberek is tiszteletüket tették nála Petrich-ben.

Az orosz parafenomén, Anatolij Kaspirovszkij viszont nem tehette fel kérdéseit a jósnőnek: a tömeghipnózis és gyógyítás népszerű, ámde kétes legendáját nem fogadta a jósnő.

Silvana Armenulić jugoszláv énekes és színésznő halála előtt járt a jósnőnél: Baba végig szótlanul ült, majd elküldte a nőt, de búcsúzásakor baljós megjegyzést tett, miszerint három hónap múlva - ha tudja - látogassa meg újra, de valószínűleg már nem lesz rá alkalma. Silvana sírva távozott, majd két hónapra rá autóbalesetben hunyt el. Baba Vanga szívesen segített annak, aki valóban rászorult, azonban, aki gyors meggazdagodásért és könnyű pénzszerzésért sóvárgott, azt hamar kihajította házából. Ő maga is az egyháznak és árvaházaknak adományozta a jóslásokból befolyt összeget, szegényes életet élt, és minden idejét a földöntúli dolgoknak szentelte. 

A furcsa nő pályafutása alatt számos eseményt pontosan megjósolt, többek közt a Szovjetunió feloszlását, a csernobili katasztrófát, Diana hercegnő balesetét, Sztálin halálát és a szeptember 11-i terrortámadást. Bizonyos jóslatai nem váltak valóra, de követői rendületlenül hisznek benne, hogy a tévedhetetlen jósasszony nem sületlenségeket beszélt a levegőbe. Krisztus újbóli eljövetelét 7000-re jósolta. 

Nézd meg ezt is - A delphoi jósda

A delphoi jósda misztikus öröksége és látnivalója a görög földnek: apró, kerek templomának eredeti funkciója például a mai napig talány.

Máig nem tudni, mi történt apró, kerek templomában - Misztikus hely volt a delphoi jósda

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük