3 izgalmas történelmi kérdés, amire biztosan rosszul tudod a választ

A történelem a mai napig számos megoldatlan rejtélyt tartogat azok számára, akik szívesen mélyednek el benne, emellett azonban temérdek legendás tévhit is köszönhető a megfejtetlen titkoknak és a félreértelmezhető magyarázatoknak. A következők is közéjük tartoznak.

Hogyan rendelték el a római császárok a gladiátorok halálát?

Az általános vélekedés szerint lefelé mutató hüvelykujjal. Azonban sem a római nézők nem követelték, sem a római császárok nem rendelték el a gladiátorok halálát lefelé mutató hüvelykujjal. Az igazság az, hogy az ókori Rómában egyáltalán nem alkalmazták ezt a jelzést.

Ha halált kívántak, azt felfelé mutató hüvelykujjal jelezték, mintha ujjuk kivont kard lett volna. Ha meg akarták kímélni a vesztes életét, ökölbe szorították a kezüket, úgy, hogy hüvelykujjuk a többi alatt helyezkedjen el, mintha hüvelyébe dugták volna kardjukat.

A hüvelykujj jelzései mai világunkban is rendkívül zavarosak. A Közel-Keleten, Dél-Amerikában és Oroszországban óriási sértésnek veszik a felfelé mutató hüvelykujjat, pedig Nyugaton egészen mást jelent. Ez gondot okozhat Irakban, ahol az amerikai katonák nem lehetnek biztosak benne, hogy a helyiek üdvözlik, vagy pillanatokon belül megtámadják őket. Desmond Morris, A csupasz majom szerzője egészen a középkorig vezette vissza a felfelé mutató hüvelykujj jelentéseit. Akkoriban ezt egy-egy üzleti ügy lezárásának tekintették. A második világháborúban új életre kelt, az amerikai légierő pilótái így jelezték a felszállást.

Hogy hangzik Tutanhamon átka?

Az igazság az, hogy nem létezik ilyesmi, az újságírók koholmánya az egész. A történet, mely szerint Tutanhamon átka lesújt mindazokra, akik belépnek sírkamrájába, akkor kapott szárnyra, amikor azt Howard Carter 1922-ben felfedezte, és a Daily Express kairói tudósítója írt róla. A cikk egy feliratra hivatkozik, mely így hangzik: „Azokat, akik belépnek e szent sírba, hamarosan megcsapja a halál szele.” Azonban nem létezik ilyen felirat. A hozzá leginkább hasonlító írás egy Anubisz-szentély bejárata fölött olvasható: „Én vagyok az, aki nem hagyja, hogy megfulladj e szent kamra porától. Azért vagyok, hogy a halottakat védelmezzem.”

A Carter-expedíció hevében Sir Arthur Conan Doyle - aki köztudomásúlag szintén hitt a mesékben - már elhintette a szörnyű átok legendájának magvait a sajtó képviselőinek. Amikor Carter támogatója, Lord Carnavon fertőző szúnyogcsípéstől meghalt néhány héttel azután, hogy kinyitották a sírkamrát, Marié Corelli, a szenzációs bestsellerek írója kijelentette: ő figyelmeztette a lordot, hogy ez történik majd, ha feltöri a pecsétet. Valójában mindketten egy olyan babonát szajkóztak, melynek száz évvel azelőtt híre-hamva sem volt. Egy fiatal angol író, Jane Loudon Webb találta ki, és beleszőtte A múmia című, rendkívül sikeres regényébe.

Mi történt azokkal, akiket boszorkánysággal vádoltak Angliában?

Bár a közhiedelem nem így tartja, többségüket felmentették. Ha pedig mégis bűnösnek bizonyultak, felakasztották, nem pedig megégették őket. Angliában mindössze kétszáz olyan eset ismert, amikor kifejezetten boszorkányság vádjával végeztek ki valakit. Az elítélteknek csaknem a felét felakasztották. A skótok, a franciák, a németek és az itáliaiak azonban valóban megégették boszorkányaikat, de rendszerint előbb póznához kötözve megfojtották őket, és csak azután gyújtották fel a holttestüket.

Britanniában 1440-től 1650-ig százévenként csupán egy boszorkányt égettek meg. Mindemellett a boszorkányság vádja Angliában nem feltétlenül vezetett halálos ítélethez.

Az egyház - bár gyakran vádolták boszorkányüldözéssel - nem vett részt a bűnvádi eljárásban. A vádlóknak be kellett bizonyítaniuk, hogy a boszorkány valamilyen kárt okozott nekik, és az angol bíróságokat meglepően nehezen lehetett meggyőzni. A boszorkányperek háromnegyede a vádlott felmentésével végződött.

Cikkünk John Lloyd és John Mitchinson Tévhitek a nagyvilágból című könyve alapján készült, mely a Partvonal Kiadó gondozásában jelent meg. Képek: en.wikipedia.org Witch-hunt és Gladiator szócikkei.

• tévhit
• történelem
• Terasz